Megkezdődtek az SPD, a Zöldek és az FDP kormányalakítási tárgyalásai, Armin Laschet lemond

október 7., csütörtök 17:37
1

Megkezdődtek csütörtökön a szeptember végi szövetségi parlamenti választáson győztes Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kormányalakítási tárgyalásai a Zöldekkel és a liberális Szabad Demokrata Párttal (FDP) - írja az MTI. A három párt vezetői már mind egyeztettek külön-külön egymással, de közösen eddig nem.

Lars Klingbeil, a szociáldemokraták főtitkára bizakodva nyilatkozott az egyeztetések kezdete előtt. „Nem is gondolok arra, hogy nem jöhet össze” - mondta a ZDF német közszolgálati televíziónak. Bennfentesek szerint az előzetes egyeztetések legfeljebb tíz napot vehetnek majd igénybe.

Balról jobbra: Volker Wissing (FDP), Lars Klingbeil (SPD), Michael Kellner (Zöldek) Fotó: ODD ANDERSEN/AFP

Volker Wissing, az FDP főtitkára a Deutschlandfunk rádiónak nyilatkozva ugyanakkor azt mondta, hogy amennyiben zátonyra futnának a megbeszélések a szociáldemokratákkal, úgy pártja továbbra is nyitott marad a Jamaica-koalícióra, vagyis a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségének kormányalakítására a Zöldekkel és az FDP-vel.

A szeptember 26-i választáson az SPD a szavazatok 25,7 százalékát gyűjtötte össze, a második a CDU/CSU szövetsége lett, amely története leggyengébb teljesítményével 24,1 százalékot szerzett. A két párt folytathatná a 2013-ban kezdett közös kormányzást, azzal a különbséggel, hogy nem az SPD, hanem a CDU/CSU lenne a kisebbik koalíciós partner. Ezt azonban egyikük sem szorgalmazta, ezért a szociáldemokraták a 14,8 százalékkal a harmadik helyen álló Zöldeket és a 11,5 százalékkal negyedik liberális FDP-t igyekeznek megnyerni koalíciós partnernek. Ez lenne az első, három pártból álló német szövetségi kormány a második világháború óta.

Eközben a CDU környékén változások történtek: a Spiegel azt írja, hogy az Angela Merkelt a pártban követő kancellárjelölt, Armin Laschet csütörtökön bejelentette, kész lemondani a pártvezetésről, de az átmenetet még szeretné ő levezényelni. Laschet januárban vette át az irányítást, a választási vereség után viszont komoly belső nyomás alá került.

A német választás eredményét Magyari Péter ebben a cikkben elemezte, a lehetséges koalíciókról pedig itt írt.

Cikkünk korábbi verziójában tévesen állítottuk, hogy Armin Laschet már lemondott.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt