Elfogták az 1999-es Döcher-gyilkosság két gyanúsítottját

október 11., hétfő 12:15

Elfogták az 1999-es Döcher-gyilkosság ügyében felbujtással vádolt férfit és az egyik feltételezett elkövetőt is – jelentette be a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda megbízott igazgatója.

Opauszki András a budapesti sajtótájékoztatón közölte: október 8-án Magyarországon elfogták D. Alexet, akit felbujtással gyanúsítanak, Németországban pedig aznap „rendőrkézre került” a bűncselekmény egyik feltételezett elkövetője, B. Károly is.

D. Alexet most a bíróság letartóztatta. Őt előre kitervelten, több emberen elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt mint felbujtót gyanúsították meg. A gyilkosság feltételezett két elkövetője közül a másik, Sz. Árpád már meghalt.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy D. Alex a gyanú szerint Sátor Lajoshoz, a dunaszerdahelyi maffia vezetőjéhez fordult, hogy öljék meg Döcher Györgyöt.

Ebbe beleegyeztek, cserébe azt kérték, hogy segítsen Pápay Tibort eltenni láb alól. Őt meg is ölték, Sátor Lajos bérgyilkosai tíz embert lőttek agyon a dunaszerdahelyi Fontana étteremben. Sátor Lajos egyébként 2010-ben eltűnt, a szlovák rendőrség szerint megölték, de a holtteste még nincs meg. (police.hu)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt