Őrizetbe vettek egy Zala megyei orvost, hálapénz elfogadásával gyanúsítják

bűnügy
2021 október 13., 17:01
comments 1

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást folytat egy Zala megyei orvos ellen, vesztegetés (hálapénz) elfogadása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Az eljárás adatai szerint az orvos a magánpraxisába tartozó pácienseket telefonon történt egyeztetést követően, a helyi állami kórház ultrahangos vizsgáló helyiségébe rendelte be és fogadta. Ezekben az esetekben a kórház alkalmazottjaként, munkaidőben és ügyeleti időben látta el a betegeket, a kórházban végzett vizsgálatokért pénzt kért és fogadott el, így az egészségügyi jogviszonyával kapcsolatos kötelességét megszegte.

A nyomozók 2021. október 12-én gyanúsítottként hallgatták ki az orvost, akinek őrizetbevételéről rendelkeztek. (police.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.