Nagyot ugrott a héten az új fertőzöttek száma

járvány
2021 október 14., 07:52
comments 1

1 141 új fertőzöttet találtak egyetlen nap alatt. Ez az elmúlt 5 hónap legrosszabb hétköznapi adata. (Június eleje óta a hétvégi adatokat összesítve hétfőnkét közlik.)

link Forrás

Az új fertőzöttek száma már hosszú hetek óta folyamatosan nő, de eddig nem meredeken. Egészen mostanáig. Ezen a héten viszont (hétfőtől csütörtökig) már 37 százalékkal több új fertőzöttet jelentettek, mint egy hete.

link Forrás

Valamivel több tesztet végeztek, mint egy hete, de továbbra is nagyon visszafogott kapacitással keresik az új fertőzötteket.

link Forrás

Közben az összes teszten belül a pozitív vizsgálatok aránya emelkedik, már 7 százalék.

link Forrás

11 újabb áldozata van a járványnak.

link Forrás

A kórházban lévő koronavírus-fertőzöttek számának meredek emelkedése kicsit lassult mára. Azt továbbra sem árulják el, hogy közülük hányan nem voltak beoltva.

link Forrás

A lélegeztetőn lévők száma pedig csökkent. (Nem lehet tudni, hogy gyógyulás vagy halálesetek miatt.)

link Forrás

Az oltási programban változás nincs, alacsony az új oltottak száma. Tegnap 2 907-en kapták meg az első oltásukat, a harmadikat 20 ezren.

link Forrás

Lakosságarányosan az elmúlt két hétben Csongrádban, Nógrádban és Borsodban találták a legtöbb fertőzöttet.

link Forrás

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.