„Szerintem senkinek nem érdeke, hogy most pár héten belül leszedje ezt a figurát a sakktábláról, sem a Fidesznek, sem Gyurcsányéknak, hagyják, hadd fussa ki magát.” - mondta Márki-Zay Péter jövőjéről a Mediaworks központi szerkesztőségének vezetője a HírTV Sajtóklub című műsorában. Néző László, aki többek közt a vidéki lapok politikai tartalmáért felel, kijelentette:
„Azt azért ne felejtsük el, hogy igazából egyik oldal sem támadta még. A kormány vagy a Fidesz kommunikációja gyakorlatilag eddig nem foglalkozott Márki-Zayjal. Márpedig tudjuk azt, hogy milyen, ha elkezd egy normális, jól szervezett párt ellenségmenedzseléssel foglalkozni. Az azért tud hatni. Ott van Karácsony Gergely példája.”
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.