Az emberkereskedelmet kutatják a Pécsi Tudományegyetemen

TUDOMÁNY
2021 október 21., 10:24

A PTE közleményében azt írták, hogy az egyetem jogi kara a holland rendőrséggel, Hollandia budapesti nagykövetségével és Magyarország hágai nagykövetségével közösen létesít új kutatóközpontot; az erről szóló szándéknyilatkozatot csütörtökön írták alá a felek Pécsen.

A kutatóközpontban a tervek szerint az emberkereskedelem elleni küzdelem európai uniós és nemzetközi jogi összefüggéseit vizsgálják majd a szakemberek. Mohay Ágostont, a jogi kar dékánhelyettesét, a projekt vezetőjét idézve kiemelték, hogy az emberkereskedelem ellen hatékonyan fellépni csak annak nemzetközi dimenzióját is figyelembe véve lehet. A szakember reményét fejezte ki, hogy a kutatóközpont eredményei elméleti és gyakorlati szakemberek számára is hasznosak lesznek majd.

Idézték a közleményben a holland rendőrséget képviselő Jorn van Rijt, a kutatási együttműködés kezdeményezőjét is, aki szerint nemzetközi projektek, valamint uniós bel- és igazságügyi joganyagkutatások terén komoly előzményeket tud felmutatni a PTE jogi kara, az új központ az oktatás, a kutatás és a bűnüldözés számára fontos eredmények elérését szolgálja. (MTI)

(Borítókép: MTI Fotó: Illyés Tibor)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.