14,1 milliárd forintra bírságolta a Versenyhivatal Bige László műtrágyás cégcsoportját

gazdaság
2021 október 22., 11:11
comments 19

Rekordösszegű, 14,1 milliárd forintos bírságot szabott ki kartellezés miatt többek közt a Bige László érdekeltségébe tartozó Nitrogénművek Vegyipari Zrt.-re és vállakozáscsoportjára a Gazdasági Versenyhivatal, mivel szerintük a cégek "éveken keresztül a partnerek és a cégcsoport közötti, illetve a viszonteladó partnerei közötti verseny, valamint az import korlátozására" törekedtek.

Bige László, a Bige Holding Csoport tulajdonosa Nyíregyházán 2014. december 23-án.
photo_camera Bige László, a Nitrogénművek Zrt. tulajdonosa. Fotó: Balázs Attila/MTI/MTVA

Csak hogy perspektívába helyezzük a 14,1 milliárdos összeget: a GVH tavaly összesen 8,4 milliárd forint bírságot szabott ki.

A GVH 11 cég ellen kezdeményezett vizsgálatot, ezek közül kettő vétlennek bizonyult, kettő pedig együttműködött a hatósággal. Utóbbiak közül az egyik bírságát teljes egészében elengedték, így végül nyolc cégre vetették ki a rekordösszegű bírságot:

  • 11 millárd forintot a Nitrogénművek cégcsoportjának hat érintett vállalkozására,
  • 1,1 milliárd forintot a Hőgyészi Agrokémia Kft.-re
  • és 1,945 milliárd forintot a Cargill Magyarország Zrt.-re.

Az egyik cég, ami megúszta a büntetést nem más, mint a Csányi Sándor érdekeltségébe tartózó KITE Zrt.

A Versenyhivatal szerint a Nitrogénművek és műtrágyagyártó és -forgalmazó vállalkozásai jogsértő módon meghatározták a viszonteladóik számára a termékek végfelhasználói árát, sőt, azt is, hogy kinek értékesíthetik tovább azokat. A cégcsoport emellett olyan jelentős éves minimumvásárlás-mennyiséget írt elő, amivel lényegében az importot is korlátozta. Márpedig Magyarországon csak a Nitrogénművek cégcsoportja gyárt műtrágyát, vagyis a hazai piacon csakis az import jelenthetne számukra versenyt.

A GVH szerint a Nitrogénművek így jelentős károkat okozott a hazai gazdáknak, és mert a műtrágya nélkülözhetetlen a mezőgazdaságban, a termelők költségei pedig a fogyasztói árakban is megmutatkoznak, lényegében minden magyar fogyasztónak is.

Bige leszámolásra, politikai támadásokra panaszkodott


Bige László a romániai Nagyváradon született, 1984-ben költözött Magyarországra. Már a rendszerváltás előtt használt ruhákkal kereskedett, a 90-es években pedig Romániára és Oroszországra is kiterjesztette üzleteit, hogy autógumitól a húsig számos termékkel üzleteljen.

A műtrágyagyártással foglalkozó szolnoki üzemét az 1996-os privatizáció idején vásárolta, míg a műtrágya alapanyagát gyártó péti nitrogénműveket 2002-ben vette meg a Mol-tól, mindkettőt jórészt OTP-hitelből.

Magyarország EU-s csatlakozása után indult be igazán az üzlet, amikor az EU-s védővámok az olcsóbb orosz műtrágyát kizárták a régió piacáról. A műtrágyagyártás legdrágább hozzávalója a földgáz: abból nagyon sok kell, és aki olcsón tud szerezni, az hatalmas hasznot tud besöpörni. A Nitrogénműveknek piaci pletykák szerint saját szerződése volt a Gazprommal, ami hozzájárulhatott ahhoz, hogy Bige rendszerint a leggazdagabb magyarokat bemutató lista élmezőnyében szerepelt az utóbbi évtizedben. Ugyanakkor az idei gázárakkal saját állítása szerint már nem tud lépést tartani, nemrégiben bejelentette, hogy lehet, hogy le kell állítania a műtrágyagyártást a földgáz megnövekedett ára miatt.

Bige saját állítása szerint igyekezett minden politikai oldallal jó viszonyt ápolni, vadászbarátság fűzte Medgyessy Péter volt miniszterelnökhöz, de fideszesekhez, KDNP-sekhez is.

Régóta köztudott a magyar üzleti körökben, hogy 2008 körül Bige László és Csányi Sándor OTP-vezér nagyon összevesztek, sokan azt is tudni vélték, hogy a Nitrogénművekre felvett hitelekhez kapcsolódó feltételek teljesítésén. Amikor 2018-ban elindultak a rendőrségi nyomozások és hatósági vizsgálatok Bige és a cégei ellen, akkor ő már utalgatott arra, hogy Csányi Sándor intézte el a kormányzatnál a vegzálását. Csányi Sándor többször is visszautasította a feltételezést.

Bige Lászlónak alapvetően két erős versenytársa van a magyar piacon: Csányi Sándor és Andrej Babis leköszönő cseh miniszterelnök érdekeltségei. Előbbi ugyan nem gyárt műtrágyát, de nagy tételben kereskedik vele; utóbbinak pedig gyára és elosztóhálózata is van.

Az utóbbi időszakban Bige már arról is beszélt a sajtónak, hogy politikai támadás áldozata, főleg miután 2020-ban rövid időre őrizetbe vették, majd házi őrizetbe került (nem a mostani, hanem más, de szintén az üzleti tevékenységéhez köthető ügyek miatt).

Idén év elején egy nagyobb közvélemény-kutatást finanszírozott az ellenzék számára, ezt büszkén vállalta is, közben a kormánypárti sajtó vörösbárózó kampányt indított ellene.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.