49 perc alatt lehet Hódmezővásárhelyről Szegedre érni a tram-trainnel

október 25., hétfő 18:15
19

49 perc lesz a menetideje a tram-trainnek Hódmezővásárhely és Szeged között, derül ki abból a dokumentumból, amit a szegeder.hu-nak juttattak el.

A 49 perc a következőképpen oszlik majd meg:

  • Hódmezővásárhelyi szakasz: 9 perc
  • Városközi szakasz: 23 perc
  • Szegedi szakasz: 17 perc

Ez azért jóval több, mint amennyit a projektért felelős Lázár János ígért, aki júliusban arról beszélt, hogy 30-35 perces menetidővel kell számolni.

A lap kiszámolta, hogy gyorsabb lesz-e a tram-train, mintha a hódmezővásárhelyiek vagy szegediek buszra pattannának. Mivel a busz és a tram-train különböző helyekről indul és különböző helyekre érkezik, ezért nehéz pontosan kiszámolni, de a Szegeder szerint a busz gyorsabb, mert 32 perc alatt teszi meg a távot. Bár azt hozzá kell tenni, hogy a tram-train áthalad a belvároson, míg a busz valamivel kijjebb teszi le az utasait.

A két város között kiépített sínpályán a tram-train november 28-tól egyelőre csak óránként fog közlekedni, januártól 20 percenként, nyáron pedig már csak 10-15 percet kell majd várniuk az utasoknak.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt