80 százalékos győzelmet aratott az elnökválasztáson a jelenlegi üzbég elnök, Savkat Mirzijojev

2021 október 25., hétfő 12:18
2

Savkat Mirzijojev hivatalban lévő elnök elsöprő, 80,1 százalékos szavazataránnyal győzött az üzbég elnökválasztáson a választási bizottság hétfői hivatalos bejelentése szerint, de nemzetközi megfigyelők úgy ítélik meg, hogy valódi verseny nélkül, súlyos szabálytalanságokkal zajlott le a választás.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) és az Európai Parlament közös missziója közleményében rámutatott: a valódi pluralizmus, valamint a lakosság és a jelöltek interakciójának hiánya azt jelzi, hogy nem volt igazi verseny a vasárnapi elnökválasztáson.

Míg a szavazás előkészítése hatékonyan és profin zajlott, annak kivitelezését számos súlyos szabálytalanság jellemezte: több szavazóhelyiségben tapasztalták, hogy a választók egynél több szavazatot adtak le, és számos választópolgár személyazonosító okmány bemutatása nélkül voksolhatott.A 64 éves Mirzijojev, a kormányzó Üzbegisztáni Liberális Demokrata Párt jelöltje 2016 óta vezeti Közép-Ázsia legnépesebb országát. Az államfő népszerűsége annak köszönhető, hogy eltörölte a kényszermunkát, megnyitotta a gazdaságot, és kiengedte az elődje által börtönbe zárt és megkínzott politikai foglyokat. Azonban a közelmúltban ő is hozzálátott az egyet nem értő hangok elfojtásához. Bírálói is azt kifogásolták, hogy ellehetetlenítette a politikai versenyt.

Savkat Mirzijojev leadja a szavazatát október 24-én. Fotó: HANDOUT/AFP

A vasárnapi választáson magas, több mint 80 százalékos volt a részvételi arány. Mirzijojeven kívül négy - esélytelennek tartott - jelölt indult, akik tartózkodtak attól, hogy bírálják az elnök politikáját a választási kampány során. A voksolást mintegy 970 nemzetközi megfigyelő követte.

Vlagyimir Putyin orosz elnök még azelőtt gratulált az üzbég vezető győzelméhez, hogy nyilvánosságra hozták volna az eredményeket. Putyin táviratban és telefonon is megkereste üzbég kollégáját - tájékoztatott a Kreml. A vezetők megerősítették, hogy továbbra is együtt dolgoznak országaik stratégiai partnerségén. (MTI)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt