Mako hercegnő, a japán uralkodócsalád tagja hozzáment szerelméhez, ezért elveszíti császári státuszát

külföld
2021 október 26., 05:32
comments 5

Mako japán hercegnő hozzáment Komuro Kei nevű egyetemi szerelméhez, ezzel elveszítette státuszát a császári családban, Komuro ugyanis közember. A japán császári ház szabályai szerint az uralkodócsalád nőtagjai elveszítik státuszukat, ha közemberrel házasodnak, de ugyanez a család férfi tagjaira nem áll, a hercegek házasodhatnak közemberekkel az előjogaik megtartása mellett.

Mako hercegnő visszautasította, hogy esküvőjét császári szertartás szerint tartsák, ahogyan azt a pénzösszeget is, ami a császári család nőtagjainak jár hozományként. Ő az első nő a japán uralkodócsaládban, aki mindkettőt visszautasította.

A pár hamarosan az Egyesült Államokba költözik, Komuro ugyanis ott dolgozik ügyvédként.

Komuro és Mako hercegnő 2017 óta járnak jegyben, és eredeti terveik szerint már 2018-ban összeházasodtak volna, végül azonban el kellett halasztani az esküvőt, amikor a japán média kiderítette, hogy Komuro anyjának pénzügyi gondjai vannak, ugyanis elfogadott egy kölcsönt korábbi élettársától, amit nem fizetett vissza.

A japán média különös alapossággal világította át Komuro egész életét, nemrég például azért kritizálták, mert lófarokban hordta a haját, amikor az Egyesült Államokból visszatért Japánba, és sokak szerint egy lófarkas férfi nem lehet méltó, hogy elvegye a japán császár legidősebb lányát.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.