Plágiummal vádolják Luxemburg miniszterelnökét

október 27., szerda 14:13
1

Egy luxemburgi online hírportál cikke szerint Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnök mesterszakos szakdolgozatában mindössze két olyan oldal van, ahol nem nem találni plágium nyomait, a többi 54 oldalon mind van valami, amit hivatkozás nélkül másolt be innen-onnan a politikus. A Reporter nevű portál szerint a plágiumot több független szakértő is megerősítette.

Bettel a dolgozatot 1999-ben írta a kelet-franciaországi Université Nancy II. egyetemen, mai nevén a Université de Lorraine-ban az európai parlamenti választások lehetséges reformjáról. A Reporter cikke szerint az akkor húszas évei közepén járó Bettel a dolgozat bevezetőjét és konklúzióját tisztességesen, plagizálás nélkül megírta,

a dolgozat többi részében viszont nagyjából 20 oldalt másolt be az Európai Parlament honlapjáról, kilenc oldalt pedig Georgios Anastassopoulos akkori EP-képviselő jelentéséből, persze mindet forrásmegjelölés nélkül. A portál megkereste Bettel akkori témavezetőjét, aki azt nyilatkozta, hogy elképzelhetőnek tartja, hogy a diplomamunka egy részét diákja az internetről vette, de akkoriban még nem tanították olyan szigorúan a "tudományos módszereket" a diákoknak, és a plágium ellenőrzésére sem volt annyi eszköze a bírálóknak.

Xavier Bettel az ügyben azt nyilatkozta, hogy az akkori legjobb tudása szerint írta a szakdolgozatát, de elismeri, hogy pár dolgot talán másképp kellett volna csinálnia. (Politico)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt