Életfogytiglant is kaphat a gödöllői nő, aki több mint 50 késszúrással végzett a szeretőjével

bűnügy
2021 november 03., 12:45

A Pest Megyei Főügyészség különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolja R. Katalint, és életfogytiglanig tartó fegyházbüntetést indítványoz számára. A nő tavaly áprilisban legalább 50 késszúrással megölte a szeretőjét a férfi házában, Gödöllőn.

A Budapest Környéki Törvényszéken 2021. november 3-án volt az előkészítő ülés. A vádlott védője, Atalay Borbála kérte a nyilvánosság kizárását a tárgyalásból a hozzátartozók védelmére hivatkozva, de a bíró ezt elutasította, mivel ez nincs az engedélyezhető indokok közt.

Bán Judit ügyész ismertette a főügyészség vádiratát. Beszéde elején R. Katalint reális helyzetértékelésre képtelen, túlfűtött érzelmi világú, irracionális ragaszkodást mutató és agresszióra, bosszúra hajlamos személyként jellemezte.

R. Katalin tárgyalásának előkészítő ülése
photo_camera R. Katalin tárgyalásának előkészítő ülése Fotó: Kiss Imola

A nő 2010-ben házasodott össze K. Jánossal. A sértett, K. Attila tíz éve a férj barátja volt, már a nővel való megismerkedése előtt is. A vádlott és a férj barátja közt már a házasságkötés előtt is volt szexuális kapcsolat, és viszonyukról a férj is tudott. A vádlottnak három gyermeke született, 2020 tavaszáig mindkét férfi úgy tudta, a gyermekeknek ő az apja.

K. Attilát nyomasztotta a helyzet, pszichológiai kezelésre is szüksége volt. 2019-ben már tett előkészületeket arra, hogy legalizálja a gyerekek helyzetét. Ezt elmondta a sértettnek is, és szeretett volna továbblépni. A férfinak egy új párkapcsolata is kialakulóban volt, amit R. Katalin sérelmezett, és azt tervezte, odaköltözik a férfihoz, hogy ezzel oldja meg a helyzetet. Ezt közölte a férjével is. Végül egy apasági teszten 2020 márciusában kiderült, hogy K. Attila a három gyerek közül kettőnek az apja .

2020. március 31-én a vádlott a sértett házában töltötte az éjszakát, de másnap összevesztek egy sms miatt, amiből az derült ki, hogy a férfi nem szereti a nőt. Ekkor R. Katalin összecsomagolt, és felhívta a férjét, hogy menjen érte. Később azonban visszament K. Attila házába, ahol meztelenül találta a férfit, és először a fürdőszobában késsel megvágta, megszúrta. A sértett a hálószobába menekült, ahol a nő kikötözte, majd a férfit a nyakán és a felsőtestén legalább ötvenszer kis-közepes erővel megszúrta. A szúrások létfontosságú szerveket is értek, és a sérülések olyan súlyosak voltak, hogy azokba K. Attila belehalt.

R. Katalin ezután feltakarított a lakásban, a kést elmosta, az összevérezett ruhájára pedig egy másik réteget húzott. Ismét a férjét hívta, hogy vigye el. K. János odament, de a nő végül tovább maradt, aztán a férje később valóban elvitte a házból. A vádlott estefelé egy ügyvéd ismerősét hívta fel azzal, hogy megölte K. Attilát, és ügyvédi segítségre van szüksége. Nem sokkal később a segélyhívó számot is felhívta, és azt mondta, „összevesztünk, és belevágtam a nagy kést”.

A gyilkosság, amellyel R. Katalint vádolják, kétszeresen minősülő emberölésnek számít. Bán Judit az esetet rendkívül súlyos bűncselekménynek nevezte, és emiatt a legsúlyosabb büntetést, életfogytiglant javasolt a bíróságnak. Beismerés esetén 25 letöltött év múlva feltételesen szabadulhatott volna a vádlott, és nem lett volna szükség tárgyalásra, de R. Katalin ezzel a lehetőséggel nem élt. Vallomást sem tett. és nem mondott le a tárgyalás jogáról, így az ügy 2022 januárjában folytatódik.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.