Annyira sok az új beteg, hogy új covid-osztályokat helyeztek készültségbe

járvány
2021 november 04., 07:47
comments 4

Annyira sok már az új beteg, hogy az eddig kijelölt Covid-osztályok nem elegendőek, ezért Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője a hétvégén elrendelte: az ország minden alkalmas intézményének fogadnia kell a koronavírus-fertőzötteket – írja a Népszava.

photo_camera Fotó: Balogh Zoltán/MTI/MTVA

A lap úgy tudja, a könnyű és középsúlyos betegeket a városi kórházak látják el, a súlyos állapotúakat az elsődlegesen kijelölt ellátócentrumokba kell tovább küldeniük. Ezek javarészt a megyei intézmények, illetve a fővárosban a négy centrumkórház: így a Dél-Pesti (egykori Szent László-Szent István), az Észak-Közép-Budai (egykori Szent János), a Szent Imre, illetve a Honvédkórház. A legsúlyosabb fertőzöttek ellátásában a fővárosi kórházak mellett az Országos Korányi és Pulmonológiai Intézet, a Bajcsy-Zsilinszky és a Pest megyei Flór Ferenc kórház is részt vesz.

A Népszava értesüléseit a szaktárca is megerősítette, akik úgy fogalmaztak, „a járvány negyedik hullámának felszálló ágában vagyunk, a beoltatlanok különösen veszélyben vannak, a betegek számának növekedése miatt a miniszteri utasításnak megfelelően újabb kórházakat vonnak be a koronavírusos betegek ellátásába”.

A centrumkórházaknak a legsúlyosabb esetek ellátására 5567 ágyat és 835 intnezív ellátóhelyet kellett biztosítaniuk. A gyerekeket az orvosképzéssel is foglalkozó egyetemi centrumok klinikái, a Heim Pál gyermekkórház, a miskolci megyei és a győri Petz Aladár kórház fogadja.

A Népszavának egy intenzíves szakorvos azt mondta, most súlyosabb állapotú betegek érkeznek hozzájuk, mint az eddigi hullámok alatt bármikor, közülük körülbelül minden harmadik fertőzött kerül az intenzív osztályra. Elmondása szerint sok az oltatlan beteg, az oltottak közül pedig főként azok a kétszer oltottak betegszenek meg, akik több mint fél éve kapták meg a vakcinát. Szerinte ez igazolja, hogy szükség van a harmadik oltásra is.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.