Hivatali vesztegetés gyanújával hozták összefüggésbe Tarnai Richárd kormánymegbízottat

környezetpusztítás
2021 november 05., 10:47

Szél Bernadett független országgyűlési képviselő korábban feljelentést tett a zsámbéki hulladéklerakó ügyében, melyben most fordulat állt be. Erről Facebook-oldalán ír a politikus.

A szemétlerakó körül zajló dolgokról korábban az Átlátszó számolt be: májusban írták, hogy az azt megelőző hónapokban nagy mennyiségű kommunális hulladékot szállítottak be a területre, pedig a telep üzemeltetője csak rekultivációra kapott engedélyt.

Szél Bernadett idén tavasszal tett feljelentést hulladékgazdálkodás rendjének megsértése és természetkárosítás miatt. Azt írja, a telepre napi szinten 20-30 kamionnyi háztartási és veszélyes hulladékot hordtak be, az ellenőrzési tevékenységet szabotálták, az ügy feltárásában közreműködő civileket, Szél kollégáit és őt magát is „változatos atrocitások” értek.

Most pedig arról értesítették a képviselőt, hogy a bűnügyet az Érdi Rendőrkapitányság a Központi Nyomozó Főügyészség Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészséghez tette át. Még érdekesebbnek tűnt az az információ, hogy az ügyben hivatali vesztegetés bűntett gyanúja, valamint Tarnai Richárd Pest Megyei Kormánymegbízott vonatkozásában felmerülő hivatali vesztegetés elfogadása bűntett gyanúja miatt nyomoznak, erről azonban utóbb kiderült, hogy félreértésről van szó.

Frissítés: Szél Bernadett posztjának publikálása után a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közleményben fejezte ki sajnálkozását, amiért félreérthetően fogalmaztak. Mint írják, az ügyben az ügyészségnek van hatásköre eljárni, ezért az ügyet érdemi vizsgálat nélkül oda tették át. A Pest Megyei Kormányhivatal sajtóirodáján keresztül a rendőrségi közleményre hivatkozva Tarnai Richárd is reagált: „A személyemmel kapcsolatba hozott feltételezések minden alapot nélkülöznek. (...) A szükséges jogi lépéseket haladéktalanul megteszem.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.