A Képző kancellárja bekérte a legendás tanár-filozófus diplomáját, a választ nem tette zsebre

2021 november 8., hétfő 10:16
35

Tillmann József filozófus-esszéistát, a JPTE és a Képzőművészeti egyetem egykori, a MOME jelenlegi tanárát, a MOME doktori iskolájának egykori vezetőjét azzal heccelte fel a Képzőművészeti Egyetem kancellárja, Sárik Zoltán, hogy a hivatala bekérette a végzettségét igazoló oklevél másolatát és egy 90 naposnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítványt. Mindezt annak fejében, hogy kifizessék a Képzőművészeti Egyetem Doktori Védési Bizottságában kültagként nyújtott szerepléséért járó pénzt.

Tillmann reakcióként elküldött, a Facebookra is kiposztolt megsemmisítő levelének a rövidsége ellenére szép íve van. A motort a “T. Kancellár” megszólítás rúgja be, hogy az alaphelyzet tömör felvázolása után a szerző egyből a lényegre térjen:

“Ezek alapján úgy tűnik, hogy Önnek, vagy megbízóinak nincsenek megfelelő ismeretei munkahelyéről: az egyetemi közegben egy doktori bizottságban való részvételi ui. nem diiplomához kötött, hanem hosszú éveken át folytatott, több fokozatú tudományos és oktatói tevékenység a feltétele, amelyet az Országos Doktori Tanács tart nyilván és dokumentál. (https://doktori.hu)”

Tillmann azonban nem állt meg a professzorosan pedáns helyzetértékelésnél. hanem így folytatta:

“Ez a kvalifikáció alapjában különbözik a kancellárok kinevezésének gyakorlatával - ahol a Nemzeti Elme- és jellemerő Rendszerének való megfelelés az alkalmazás kritériuma.”

és itt már nem volt megállás, ami a szándékosan megalázó erkölcsibizonyítványozás fényében annyira nem is meglepő. Ezt egy igazi G sem mondhatta volna szebben:

“Az pedig teljességgel érthetetlen kívánság, hogy több évtizede egyetemeken működő tanároktól ún. hatósági erkölcsi bizonyítványt kívánnak a közvagyont kirabló, az ezermilliókat elsikkasztó Nemzeti Bűnszövetkezet hallatlan hőfokon működő hivatalnokai.”

A zárás szépen következett az előzményekből:

“Mivel ilyesféle hiábavalóságokra nem vesztegetem időmet, inkább eltekintek az amúgy is alamizsnának illő díjazástól. Erről tájékoztatom a kollégákat is.”

Ha csinovnyik lennék, ezután inkább tuti abbahagynám MC Tillmann piszkálását.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt