Egy betörő fényes nappal átmászott a harmadik emeleti erkélyre, a hátizsákját viszont a lakásban felejtette

bűnügy
2021 november 08., 13:43
comments 2

A VII. kerületben február 22-én délelőtt a 38 éves B. László betört egy Károly körúti társasház egyik lakásába. De úgy, hogy a harmadik emeleti folyosóról átmászott az erkélyre.

photo_camera Fotó: police.hu
photo_camera Fotó: police.hu

A lakásban aztán magához vett egy tévét, de a hátizsákját, amiben ráadásul az igazolványa is benne volt, ottfelejtette.

photo_camera Fotó: police.hu

A nyomozók a férfi ellen elfogatóparancsot adtak ki, és másnap el is fogták. B. László a kihallgatásakor elismerte, hogy korábban ugyanebből a társasházból, az egyik negyedik emeleti lakásból is ellopott egy tévét.

Az is kiderült, hogy a férfi az év elején két lakást is bérbe vett a kerületben. Az egyikből egy tévét vitt el, a másikból gyakorlatilag a teljes berendezést eladta.

A VII. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a lopás miatti eljárást most fejezték be, és a keletkezett iratokat megküldték az ügyészségnek. (police.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.