Áder János alapítványának könyveit Matolcsy György alapítványának cége adhatja ki

gazdaság
2021 november 09., 17:27
comments 1

Már-már öldöklő küzdelem folyt azért, hogy ki legyen a kiadója az Áder János köztársasági elnök által 2016-ban alapított Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány (KBKA) könyveinek. A KBKA közbeszerzésére beérkező egyetlen ajánlatból kiválasztották azt az egyet: a 45 millió forintos keretösszegű szerződést a Pallas Athéné Könyvkiadó Kft.-vel köthetik meg - derült ki a Közbeszerzési Értesítőből.

A cég tulajdonosa a Magyar Nemzeti Bank által alapított Pallas Athéné Domus Meriti alapítvány. Vagyis a köztársasági elnök alapítványának könyveit a jegybank alapítványának könyvkiadója adhatja ki. A KBKA kötelezettséget vállalt arra, hogy legalább 10 különböző, egyenként akár 500 oldalas (!) könyv szerkesztését megrendeli.

A klímavédelmi alapítvány kuratóriumi elnöke Martonyi János volt külügyminiszter, míg a jegybanki alapítványt Csizmadia Attila Norbert vezeti. Ő korábban a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkáraként is dolgozott, jelenleg pedig a kormány által kiprivatizált kecskeméti Neumann János Egyetem alapítványát vezeti.

Maga a könyvkiadó cég tavaly 138,5 millió forintos árbevétel mellett 31,5 millió forintos profittal zárt.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.