Amióta van vakcina, az USA-ban egyre nagyobb arányban halnak meg a republikánus többségű körzetekben, mint a demokrata többségűekben

külföld
2021 november 09., 05:53
comments 17

2020-ban az Egyesült Államokban is hatalmas pusztítást okozott a koronavírus, és ahogy egyre több áldozata lett a járványnak, sorra jelentek meg az elemzések arról, hogy vajon hol fognak többen meghalni: az úgynevezett piros körzetekben, azaz azokban a megyékben, ahol inkább a republikánusokra szavaznak, vagy a kék körzetekben, azaz azokban a megyékben, ahol jellemzően a demokraták nyernek simán.

Mint a New York Times írja, mindkét elmélet mellett voltak racionális érvek: a republikánus többségű megyék átlagéletkora magasabb, sokszor kevésbé vagyonos körzetek ezek, és itt eleve ellenségesebbek voltak az olyan ötletekkel szemben, mint a kötelező maszkviselés. A demokrata többségű területek viszont sokszor nagyobb átmenőforgalommal, felkapott repterekkel rendelkeznek, ráadásul lehet azt is tudni, hogy sok amerikai nehezen vagy csak rosszabb minőségű egészségügyi ellátáshoz fér hozzá a bőrszíne miatt, és ez is súlyosbító tényező lehet a járvány idején.

Ugyanakkor 2020 végére kiderült, hogy egyik szempont sem volt igazán mérvadó, és a lakosságarányos halálozások száma hasonlóan alakult a kék, illetve a piros körzetekben.

2021-re viszont változást hozott, hogy megjelentek az oltások, és az év eleje óta úgy látszik, ennek már mérhető, látványos különbség az eredménye: mint a New York Times szerzője, David Leonhardt írja, az elmúlt hónapban gyorsabb tempóban nőtt a halálozások különbsége a piros és a kék Amerika között, mint a járvány során bármikor.

2021 októberében azokban a megyékben, ahol Trumpra szavazott az emberek több mint 60 százaléka, 100 ezerből 25 halt meg a koronavírus következtében, ami háromszor nagyobb arány, mint amit az erősen Bidenre szavazó megyékben mértek, ahol 100 ezer lakosra 7,8 haláleset jutott. Az október volt az ötödik hónap a sorban, amikor nőtt ez a különbség.

link Forrás

A lap megjegyzi, hogy vannak konzervatív elemzők, akik időjárásbeli vagy átlagos életkorokban jelentkező különbségekkel próbálják magyarázni a jelenséget, de Leonhardt szerint alaposabb vizsgálat után látszik, hogy ezek az érvek nem állják meg a helyüket.

Szerinte egy egyszerű és világos magyarázat van: a vakcinák rendkívül hatékonynak bizonyulnak a súlyos tünetekkel járó koronavírus elkerülésére, és a republikánus felnőttek 40 százaléka még mindig nincs beoltva, míg a demokratáknál ez az arány mindössze 10 százalék körül van.

Egy kaliforniai férfi tüntet az ellen november elején, hogy az állam szövetségi dolgozói számára kötelezővé teszik a védőoltások beadását 2
photo_camera Egy kaliforniai férfi tüntet az ellen november elején, hogy az állam szövetségi dolgozói számára kötelezővé teszik a védőoltások beadását 2 Fotó: ROBYN BECK/AFP

Egy másik elemzés is megerősítette ezt a hipotézist: a demokratapárti egészségügyi elemző, Charles Gaba számítása szerint azokban a megyékben, ahol Trump a szavazatok több mint 70 százalékát kapta meg a legutóbbi választásokon, még nagyobb arányban halnak meg az emberek, mint ahol Trump legalább 60 százalékkal nyert.

Ez egy tragikus helyzet, melyben a vakcináktól való irreális félelem elnyomja a halálos vírustól való racionális félelmet is, írja Leonhardt, aki hozzáteszi, hogy ezeket a félelmeket a jobboldali média egyes szereplői is táplálták az elmúlt évben.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.