Az MSZP a külügyi bizottságot is összehívná a Pegasus miatt

2021 november 10., szerda 9:27

„Kósa Lajostól megtudhattuk, hogy a magyar állam rendelkezik azzal a Pegasus-kémszoftverrel, amellyel többek között újságírókat is megfigyeltek. Azonban a Honvédelmi és rendészeti bizottság fideszes elnökének beismerése után egymásnak ellentmondó információk jelentek meg arról, hogy melyik szervezet szerezte be a megfigyelőprogramot” - áll az MSZP MTI-nek elküldött közleményében.

Kósa Lajos a honvédelmi és rendészeti bizottság elnökeként csütörtökön ismerte be elsőként, hogy egy állami szerv szerezte be a Pegasus nevű, mobiltelefonra telepíthető izraeli kémfegyvert.

Ezt kormányzati szereplők a botrány nyári kirobbanása óta tagadták. Kósa azt mondta, a Belügyminisztérium volt a beszerző, a különböző parlamenti bizottságok ellenzéki tagjai azonban kételkednek ebben. A mai MSZP-s közlemény szerint ezért Mesterházy Attila, a külügyi bizottság alelnökeként kezdeményezi, hogy a testület hallgassa meg zárt ülés keretében az Információs Hivatal főigazgatóját azzal kapcsolatban, hogy milyen szerepet játszott a szervezet vagy annak korábbi vezetője, Czukor József a Pegasus-kémszoftver beszerzésében. Czukor volt az aki épp akkor tárgyalt Izraelben, amikor a kémfegyver Magyarországra kerülhetett.

(Borítókép: GERGELY BESENYEI / AFP)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt