Gyújtogatással akarta megfélemlíteni az R. Kelly-ügy egyik tanúját, nyolc év börtönre ítélték

bűnügy
2021 november 18., 16:22

Nyolc év börtönbüntetésre ítélték Michael Williamst, aki meg akart félemlíteni egy tanút, aki R. Kelly ellen tanúskodott. Az énekes pere szeptemberben zajlott, minden vádpontban bűnösnek találták, többek közt zsarolás és szexkereskedelem vádjában is.

2020 júniusában Williams elment a tanú floridai házához, és éjszaka, míg a nő a családjával a házban tartózkodott, felgyújtotta a nő apja által bérelt autót, ami a ház előtt állt. A nyomozók megtalálták a gyújtogatáshoz használt anyagot. Az Igazságügyi Minisztérium azt is közölte, hogy Williams online keresési előzményeiben olyan oldalakat találtak, melyekben különböző vegyianyagok robbanékonyságáról volt szó, valamint tanúk megfélemlítéséről és manipulációjáról, de arra is rákeresett, hogy az Egyesült Államok mely országokkal nem kötött kiadatási egyezményt.

R.Kelly a bíróságon egy 2019-es meghallgatáson.
photo_camera R.Kelly a bíróságon egy 2019-es meghallgatáson. Fotó: JOSHUA LOTT/AFP

„Az áldozatok biztonságára vonatkozó fenyegetést soha nem fogjuk eltűrni” - mondta New York keleti kerületének ügyésze. A tanú ügyvédei szerint Williams azért követte el a gyújtogatást, hogy „megakadályozza az áldozat-tanú további együttműködését” a bírósággal. A nőt nem nevezték meg, de a közleménye szerint „a mentális állapota rettenetesen leromlott a félelem, a magánélet megsértése és az elszenvedett trauma miatt.” (BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.