Bajnai Gordon úgy hiszi, hogy titkosszolgálati módszerekkel figyelték meg

POLITIKA
2021 november 19., 05:46
comments 4

Facebookon reagált arra a korábbi miniszterelnök, hogy a kormánymédia az ún. Városháza-ügyben az ő személyét is elővette.

Bajnai Gordon azt írja, nyilvánvaló, hogy titkosszolgálati eszközök és módszerek segítségével készültek azok a nemrég közzétett dokumentumok, melyek Gansperger Gyula személyével hozzák össze. Róla azt írja, 1998-ban találkozott vele először, amikor az első Orbán-kormány állami vagyonkezelésért felelős vezetője volt, ő pedig a Richter, az OTP és a MOL tőzsdei kibocsátásainak tanácsadója. Mint írja, 2003 és 2005 között együtt dolgoztak a Wallis csoportnál, azóta nem igazán tartják a kapcsolatot.

Bajnai szerint Gansperger Gyula idén nyáron azzal kereste meg, hogy a vállalkozása a leggazdagabb magyarországi befektető család által irányított cégcsoporttal működik együtt ipari infrastruktúra és ingatlanfejlesztési projektekben, és az egyik tulajdonos szeretne bemutatkozni neki. A meghívást elfogadta, a találkozó a cégcsoport székhelyén volt, valószínűleg ott készült az a fotó is, amit a kormányközeli média hozott le. Erről azt írja:

„leginkább a felvétel készítőit leplezi le: nyilvánvalóan egy gondosan előkészített titkosszolgálati jellegű megfigyelési akció, tudatos provokáció zajlott”.

Bajnai Gordon 2014-ben.
photo_camera Bajnai Gordon 2014-ben. Fotó: ATTILA KISBENEDEK/AFP

A találkozón két téma merült fel, ezek egyike volt a Városháza, és a fejlesztési elképzelésükről kérték ki a véleményét.

„Először világossá tettem, hogy ebben az ügyben nincs befolyásom, közvetítői szerepem. A beszélgetés során azt is kifejtettem, hogy az én helyzetértékelésem szerint egy ilyen szimbolikus jelentőségű épületet érintő beruházás a jelenlegi irracionális politikai környezetben mindenképpen politikai támadások kereszttüzébe kerülne. Végezetül hangsúlyoztam, hogy függetlenül az aktuális helyzettől egy ilyen fejlesztés csak átfogó politikai konszenzus mellett és teljesen átlátható folyamatban lehetne egyáltalán megfontolás tárgya a döntéshozók részéről” - írja.

Bajnai meggyőződése, hogy karaktergyilkossági kísérlet folyik ellen, és úgy véli, a mostani lejáratókampány "csak a bemelegítés ahhoz, amit a vesztét érző NER bevet majd a választásokhoz vezető hónapokban".

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.