Egy év alatt 480 milliárd forint állami megrendelést kapott egy takarítócég

PÉNZ
2021 november 19., 10:33
comments 6

Miközben Szíjj László Duna Aszfaltja csak 104 milliárdig jutott, a B+N Referencia Zrt. az elmúlt egy évben 480 milliárd forintnyi megbízást kapott az államtól, írja a G7.

A cégben 2009-ben jelent meg Kis-Szölgyémi Ferenc üzlettársként az erős kormányzati kapcsolatokkal rendelkező Tombor András, akiről azóta Habony Árpád azt állította, hogy 20 millió forint kölcsönt kapott tőle. Tombor azóta kiszállt a cégből, ami aztán Simicska Lajos közelébe, majd teljes egészében Kis-Szölgyémihez került. Azóta folyamatosan növekedett, de a mostani ugrás példátlan.

photo_camera A B+N Referencia Zrt. takarítói Fotó: Máthé Zoltán/MTI/MTVA

Nemcsak takarítanak és fertőtlenítenek, hanem felújítanak, javítanak, karbantartanak, kártevőt irtanak, kertészkednek és parkot is fenntartanak. Az Alkotmányvédelmi Hivataltól a Postán át a NAV-ig egy sor állami szervnek, cégnek dolgoztak a 2020-as adatok alapján, akárcsak Mészáros Lőrinc cégének, sőt még a fővárosi vagyonkezelőnek is.

A cég állítása szerint bevételeiknek csak 41 százaléka érkezik az államtól.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.