Levélben magyarázkodhat az Európai Bizottságnak több törvény miatt a kormány

POLITIKA
2021 november 20., 09:00
comments 3

Pénteken levelet küldött a magyar kormánynak az Európai Bizottság, amelyben írásbeli tájékoztatást kér a kormány döntéséről, amelyek a bizottság megítélése szerint ellentmondanak az EU költségvetésének védelmét szolgáló rendeletnek - írja a Népszava. A kormánynak nyolc hete van reagálni a levélre, ha pedig a válaszokat a bizottság nem tartja kielégítőnek, akkor elindulhat egy eljárás, amely akár az uniós források befagyasztásával is végződhet. Hogy pontosan milyen törvényekről, kormányzati lépésekről kért tájékoztatást a bizottság, azt nem hozták nyilvánosságra.

A hivatalos levél elküldése nem jelenti a jogállamisági eljárás elindítását, de azért jelzésértékű, hogy Brüsszel komolyan veszi az uniós források elköltésénél felmerülő magyar korrupciós kockázatokat. A jogállamisági mechanizmust bevezető rendelet január óta hatályos, az Európai Bíróságnak viszont még döntenie kell annak törvényességéről. Von der Leyen pedig októberben azt mondta, a bírósági ítélet előtt nem indítják el a mechanizmust, de már akkor is beszélt róla, hogy a tájékoztatást kérő leveleket ki fogja küldeni a bizottság. A magyar mellett a lengyel kormány is kapott hasonló levelet a bizottságtól.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.