uniós forrás

Nagyon kell sietnie a kormánynak, ha a Magyar Péter által bejelentett uniós források egészét le akarja hívni

Bár a miniszterelnök kész tényként tálalta, hogy az ország hozzájut a mintegy 6000 milliárd forinthoz, a helyzet nem ennyire egyszerű. A források megérkezését intézményi és időbeli tényezők gátolhatják, miközben vannak tételek, amikről még nem állapodott meg a kormány az Európai Bizottsággal.

Molnár Kristóf
eu

Sulyok Tamás az uniós források miatt aggódik, mióta Magyar alkotmánymódosítást jelentett be az eltávolítására

A köztársasági „politikai zsákmányszerzésnek” tartja a miniszterelnök kezdeményezését.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Magyar: Több mint 16 milliárd eurónyi uniós forrás feloldásáról állapodtunk meg az Európai Bizottsággal

Ursula von der Leyen azt mondta, amint teljesülnek a leegyeztetett reformok, és megvalósulnak a beruházások, jön a pénz, és újra lesz Erasmus. Jogállamisági, korrupciós kérdések kezelése, környezetvédelmi beruházások várhatók idén nyár végéig, de a KEKVA-kat is megszüntetik.

Bódog Bálint
POLITIKA

Navracsics Tibor: A választásig nem tárgyalunk a befagyasztott uniós forrásokról

Majd csak a megerősített mandátummal.

Molnár Kristóf
POLITIKA

A magyar kormány a befagyasztott uniós forrásokból is átcsoportosíthat pénzeket, de nem használhatja fel őket

Ameddig nem bizonyítja a kormány, hogy megoldotta a felsőoktatással kapcsolatos problémákat.

Molnár Kristóf
eu

Közel 2000 milliárddal többet költött idén augusztus végéig az állam, mint egy évvel ezelőtt

Időarányosan is rosszabbul áll a költségvetés, ami azt jelenti, hogy ha a kormány szeretné tartani magát a tervekhez, ideje visszafogni a költekezést.

Székely Sarolta
gazdaság

Rekordhiány tátongana a költségvetésben, ha az állami cégek nem utalnak 400 milliárdot az államkasszába

A kormány képtelen kordában tartani a kiadásait, így a költségvetés egyre inkább egy feneketlen kútra emlékeztet, úgy nyeli el a beérkező pluszforrásokat. Az uniós pénzekkel töretlenül számol a kormány, de azoknak csak elenyésző része érkezett meg eddig.

Székely Sarolta
gazdaság

A kormány lemondana a helyreállítási alap pénzeiről és elvonhatná Budapesttől a blokkolt pályázati forrásokat

Azért, hogy legalább pár másik projekt megvalósulhasson.

Szily László
gazdaság

1400 milliárddal több kiadás, 200 milliárddal kevesebb bevétel – így számolta el magát a kormány tavaly

Csúnyán elszámolta magát a kormány tavaly az áfánál és az uniós bevételeknél, miközben kamatokra, saját magára és az állami vagyonra sokkal többet fordított a tervezettnél.

Székely Sarolta
gazdaság

Menczer Tamás: „Az összes baloldali közvélemény-kutatás hazugság, manipuláció”

A kormánypárti politikus emellett arról is beszélt, hogy álhírek terjednek az uniós forrásokról, ezért figyelmeztetett mindenkit, hogy azoknak senki se üljön fel.

Jelinek Anna
POLITIKA

Rendbe kell hozni a gazdaságot – mondta 14 év fideszes kormányzás után Nagy Márton

A nemzetgazdasági miniszter rámutatott: a csillogó új kórházakhoz pénz kell.

Tóth-Szenesi Attila
gazdaság

Magyarország 1 milliárd euró uniós forrástól esik el a jogállamisági mechanizmus miatt

A kormány nem biztosította az uniós források elköltésének átláthatóságát, különösen a közbeszerzések terén, és nem vezetett be mechanizmusokat a korrupció elleni küzdelemre.

Herczeg Márk
eu

Uniós pénzt adna Mészáros Lőrinc pulykafeldolgozójának a kormány

Pedig a cégnek tavaly 66 milliárdos bevétele és 875 milliós nyeresége volt.

Székely Sarolta
belföld

Kérünk Brüsszeltől 1 milliárd eurót, hogy átjárhatóbb legyen a magyar–ukrán határ

Nem lenne hülyeség, ha tényleg az lenne végre.

Gazda Albert
belföld

Uniós hitelt cserélhettek le a kínai hitelre Orbánék, mert az uniós forrásokhoz nem férnek hozzá

Az uniós helyreállítási programból finanszírozni tervezett pályázatok mögé teheti a kínai pénzt a kormány.

Székely Sarolta
gazdaság