Országos karantén jöhet Szlovákiában

járvány
2021 november 24., 05:11

Zuzana Caputová szlovák államfő az országos kijárási tilalom mielőbbi bevezetését sürgette kedden, miután a kórházak az egészségügyi ellátórendszer összeomlására figyelmeztettek a koronavírussal fertőzöttek magas száma miatt.

„Jelenleg mi vagyunk a legrosszabb helyzetben lévő ország a világon, ami az új fertőzöttek lakosságarányos számát illeti. A kórházak teljesítőképességük határán állnak, és kénytelenek az ellátást korlátozni, a kimerült egészségügyi személyzet segítséget kér.” Caputová szerint „ideje végre hallgatni a szakértőkre”.

photo_camera Koronavírus-tesztelésre sorban állók 2020 októberében Pozsonyban
Fotó: VLADIMIR SIMICEK/AFP

A kormányzó pártok képviselői a sajtónak már jelezték, hogy szerdán szigorítanak a járványügyi korlátozásokon, konkrét intézkedéseket azonban egyelőre nem említettek. A négypárti szlovák kormánykoalícióban eddig sokszor belső viták nehezítették új intézkedések kidolgozását és életbe léptetését.

Caputová több mint egy hete írta alá azokat a törvénymódosításokat, amelyek értelmében a munkavállalóknak hetente kétszer munkakezdés előtt igazolniuk kell, hogy beoltották őket a koronavírus ellen, átestek a betegségen, illetve negatív vírustesztet kell felmutatniuk a legfertőzöttebb térségekben. Ugyanez vonatkozik az éttermi és más szolgáltatások igénybevételére is. Az új jogszabályoknak elvileg hétfőn kellett volna hatályba lépniük, de az ország egészségügyi hatóságai hiányosnak tartották a szabályozás gyakorlati alkalmazásának előkészítését.

Az 5,4 millió lakosú Szlovákiában a lakosság mindössze 46,8 százaléka kapott oltást, ez az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) szerint a harmadik legalacsonyabb átoltottsági arány az Európai Unióban. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.