Mike Tysont felkérték Malawi kannabisz nagykövetének

drog
2021 november 25., 11:08
comments 1

Minderről Lobin Low mezőgazdasági miniszter levélben tájékoztatta Mike Tysont, mondván, hogy a kannabisz legalizációja új lehetőségeket teremtett Malawiban.

A malawi mezőgazdasági minisztérium szerint az Egyesült Államok Kannabisz Szövetsége segítette elő a Tysonnal való megállapodást. Úgy tudni, Tyson már elfogadta a meghívást, és hamarosan az országba látogat.

photo_camera Fotó: PATRICK T. FALLON/AFP

Malawi 2020-ban legalizálta a kannabisz gyógyászati célú termesztését és feldolgozását. Tyson korábban már elmondta, hogy a kannabisz javított mentális egészségén és megváltoztatta az életét. A kormány most azt reméli, hogy Tyson támogatása „befektetői és potenciális vásárlói érdeklődésre tarthat számot”

Az egykori nehézsúlyú bokszoló – aki a kilencvenes években nemi erőszak miatt börtönbe is került – az Egyesült Államokban már befektetett egy kannabiszfarmba.

Kondwani Munthali, a Centre for Public Accountability, egy malawi civil társadalmi csoport megbízott igazgatója az üggyel kapcsolatban kiadott nyilatkozatában úgy fogalmazott, nem értik, „Malawi miért akar egy elítélt erőszaktevőt márkanagykövetnek, különösen most, amikor a kormány napirendjén szerepel a nők elleni erőszak visszaszorítása”. (BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.