Orbán Viktor emberemlékezet óta nem volt annyira aranyos, mint a Kr. u. 2021. esztendő ádventjének első vasárnapján

karácsony
2021 november 28., 18:24
comments 21

Magyarország miniszterelnöke november 28-án legalább három nagyon cuki cselekedetet vitt véghez. Először: megköszönte Aninak, hogy jóban-rosszban együtt voltak annyi éven át, és az engedélyt is megadta a hosszan tartó országjobbításra. Ez nem eredeti felvételen történt, hanem a néhány héttel ezelőtti Fidesz-kongresszuson elmondott beszédből kiragadott részlet segítségével, de annyi baj legyen.

Másodszor: válaszolt a kedves gyerekek kérdéseire. A rövidke videóból egyebek mellett megtudtuk, hogy nem szokott társasozni az unokáival, mert kicsik, így inkább labdáznak, és bevallotta, hogy hiába próbálta elintézni mindig, hogy legyen hó karácsonykor, nem sikerült. Van, amire ő sem képes, így megy ez.

Harmadszor: a magyarországi zsidó szervezetek vezetőinek címzett levél útján köszöntötte a hazai zsidóságot hanuka ünnepén. "Ahogy a nappalok rövidebbek, az esték pedig hosszabbak lesznek, egyre jobban vágyunk a fényre, a hagyományos finomságokra és a családi körben töltött, örömteli napokra" – írta. "Az idei évben – folytatta –, amikor egy világjárvány és a népvándorlás hullámai között érkezik meg az ünnep, még szebben ragyognak hanuka lángjai, melyek a reménységet és a csoda valóságát hirdetik." Így fejezte be: "Engedjék meg, hogy Magyarország miniszterelnökeként tisztelettel köszöntsem Önöket a fény ünnepén." Videó erről nincs.

Az áradó szeretet hullámait nem lesz könnyű még hullámzóbbá tenni az advent második, harmadik, negyedik vasárnapján, de drukkolunk, hogy sikerüljön.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.