A LMP bojkottálja a gyermekvédelminek nevezett, valójában homofób népszavazásról szóló parlamenti szavazást

POLITIKA
2021 november 30., 08:14

„Az LMP frakciója nemet mond az uszításra, nemet mond a sokmilliárdos figyelemelterelésre”, ezért nem vesz részt a keddi parlamenti szavazáson, amin a gyermekvédelminek nevezett, valójában homofób népszavazásról döntenek. A párt sajtóközleménye szerint „már a népszavazás felvetése is nevetséges”, mert „ez a kérdés ma egyszerűen nincs Magyarország legfontosabb tízezer ügye között”.

Az Országgyűlés kedden szavaz arról a kormánypárti javaslatról, hogy egy napon tartsák a gyermekvédelminek nevezett, valójában homofób népszavazást a jövő áprilisi országgyűlési választásokkal.

Szerintük „a valóságban annyi történt, hogy a Fidesz-kormány nyár elején megijedt a Pegasus-botrány hullámaitól, és megnézte, mi az amit Nyugat-Európában a legnevetségesebben az őrületig visznek, majd azt valós hazai veszélynek beállítva találtak ki egy olyan kampányt, ami szembe fordít magyart magyarral”.

Közleményük szerint „lehet és kell beszélni a gyermekek szexuális neveléséről”, de „ahhoz pont, hogy félre kellene tenni az előítéleteket és az indulatokat, nem pedig felerősíteni őket”. Szerintük „súlyos társadalmi probléma” a gyerekek „félreszexualizálása”, amit „leginkább a pornóipar okoz”, és „az állami szintre emelt prüdéria, az Amerikából importált neoprotestáns fundamentalizmus és a szexuális felvilágosítás hiánya ezt a problémát inkább súlyosbítja, mint enyhíti”.

Az LMP közleménye szerint azzal, hogy a népszavazást az országgyűlési választással egy napon tartanák, a Fidesz beismeri, hogy „itt szó sincs a gyermekek iránt érzett valódi aggodalomról, csupán kampánytechnikáról”.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.