Bérpótlékok helyett alapbérnövelést követelnek a pedagógus szakszervezetek

oktatás
2021 december 03., 13:10
comments 2

Felháborítónak tartja a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) közös sztrájkbizottsága, hogy miközben a sztrájkbizottsági tárgyalások még folynak az Emberi Erőforrások Minisztériumával (az újabb fordulót 2021. december 15-re tűzték ki), a Magyar Közlönyben megjelent a rendeletmódosítás,

miszerint januártól 10 százalékos ágazati szakmai bérpótlékot kapnak a pedagógusok, így a korábban kapott, szintén 10 százalékos juttatással együtt 20 százalék lesz a bérpótlék. - írja a PSZ és a PDSZ közös közleményükben.A két szakszervezet szerint etikátlan magatartás meccs közben végeredményt hirdetni, ezért visszautasítják azt.

„A két pedagógus szakszervezet évek óta tisztességes bért követel, nem pedig bérpótlékot, de ezt a kormány nem értette meg, sőt önmagának is ellentmondva újabb bérpótlékot vezetett be tavaly. A pedagógusok előmeneteli és illetményrendszerének bevezetésekor éppen az volt a kormányzati szándék, hogy a béremelésekben érvényesüljön egyfajta automatizmust magában foglaló bértábla. Ne pótlékokkal, hanem alapbérnöveléssel emeljék az illetményeket, amelyek valamennyi járandóságba, így pl. a jubileumi jutalomba is beszámítanak” - követelik.

A PSZ és a PDSZ küzd azért, hogy a kormány tartsa be eredeti ígéretét, és a folyamatosan növekvő mindenkori minimálbért vegye figyelembe a pedagógus végzettségű foglalkoztatottak fizetésének kiszámításakor.

„A kormány a 2014-es 101 500 forintos minimálbérrel mint vetítési alappal fagyasztotta be az illetményeket, a mostani újabb „bérfagyasztó”, bérpótlékról szóló rendelkezés további feszültséget okoz: januártól egy 17 éves fiatal, akinek szakmunkásvizsgája van, ugyanannyit fog keresni, mint egy 14! éve pályán lévő tanítónő, óvónő” - írják.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.