Letartóztatták Deutsch Tamás apósának gyilkosát

2021 december 6., hétfő 15:27

A bíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően letartóztatta Lazsányi László gyilkosát, akit minősített emberöléssel gyanúsítanak - közölte a 24.hu megkeresésére Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

Lazsányi László az MTK és a Csepel volt futballistája, Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő apósa volt. A férfit az albérlője szúrta halálra péntek este.

Bagoly Bettina tájékoztatása szerint a gyanúsított kihallgatása során azt mondta, hogy szerinte a sértett jogosulatlanul tartózkodott a lakásban. Elismerte, hogy szúrt felé, de azt állította, nem akart mély sebet okozni neki.

A férfi bűncselekménye tíztől húsz évig vagy életfogytig terjedő szabadságvesztéssel büntethető bizonyítottság esetén. Bejelentett lakcíme és munkahelye nincs, ez pedig szintén indokolttá tette a letartóztatását.

A Blikk azt írja, hogy az albérlővel eleinte nem volt probléma, de pár hónappal ezelőtt már késett a bérleti díj fizetésével, az utóbbi hónapokban pedig már egyáltalán nem fizetett. A lap forrása szerint többször is távozásra szólították fel, de a férfi egyre erőszakosabban tért vissza, volt, hogy az ajtó zárját is felfeszítette. Ez történt péntek délután is, egy vadászkéssel feszítette fel a zárat. Lazsányi László azért ment oda, hogy számonkérje a férfit, aki a vita alatt a zár feltöréséhez használt késsel leszúrta a tulajdonost.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt