Meddig érheti meg lecserélni meglévő hiteled?

hirdetés
2021 december 08., 06:19
ad

Hiába lehet akár több millió forintot is keresni egy hitelkiváltással, a magyarok mégis úgy ragaszkodnak meglévő lakáshiteleikhez, mint egy kifakult, kinyúlt, ám mégis szeretett ruhadarabhoz. Az alábbiakban azt mutatjuk meg, hogy mennyit nyerhetsz egy hitelkiváltással, illetve mivel jár, ha végül belevágsz a dologba. Annyit azért elárulunk, hogy nem ördöngösség a dolog.

Kezdjük mindjárt azzal, hogy mi is tulajdonképpen a hitelkiváltás? Ez nem más, mint egy a meglévő hitel lecserélése egy másikra. Tulajdonképpen új hitelt veszel fel, aminél a hitelcél az, hogy kifizesd belőle a másik kölcsönt. Fontos, hogy ilyenkor a jövedelmednek kizárólag az új hitel havi törlesztőjét kell elbírnia, ugyanis a bank úgy kalkulál, hogy a másik kölcsön meg fog szűnni.

De mikor érdemes belevágni ebbe?

  • Például akkor, ha korábban drágán vettél fel hitelt, ami miatt a szükségesnél magasabb a havi törlesztőd. Ha találsz most olcsóbb kölcsönt, akkor a különbség nettó nyereség lesz.

  • Lehet, hogy kifejezetten jó áron igényeltél pár évvel ezelőtt hitelt, ám közben a kamatok csökkentek, így most ugyanazt olcsóbban kaphatod meg.

  • Pár évvel ezelőtt még az 5 éves kamatperiódusú lakáshitelek voltak a legnépszerűbbek, ami azt jelenti, hogy a bank 5 évente módosíthat egyoldalúan a kamaton, ami lassan akár be is következhet. Most azonban a 10 éves kamatperiódusú hitelek a legkeresettebbek, így ha sikerül ilyenre váltani, akkor egy évtizedig nem kell a kamatokkal foglalkoznod. Persze választhatsz akár végig fix konstrukciót is, hiszen ekkor végleg letudhatod a kamatkockázatot.

Egy drága hitel lecserélése olcsóbbra

Kezdjük rögtön az első ponttal, vagyis azzal, hogy a szükségesnél drágább lakáshitelt vettél fel pár éve. A példánkban egy 20 millió forint összegű, 20 éves futamidőre felvett lakáshitelt vettünk alapul, ahol a THM (teljes hiteldíj-mutató) 7,07% volt. Ez akkoriban viszonylag magasnak számított, ám a Bankmonitor tapasztalatai szerint mégis nagyon sokan jutottak ilyen THM-mel hitelhez 2018-ban. (A THM a kamathoz hasonló százalékos érték, ám ez a kamaton felül a hitelhez kapcsolódó egyéb költségeket is tartalmazza, ami jobb összehasonlíthatóságot tesz lehetővé.)

Az eredeti hitel végig fix kamatú volt, ami azt mutatja, hogy az igénylő kifizetetten ódzkodott a kamatkockázattól, és azt szerette volna, hogy a futamidő végéig ugyanakkora törlesztői legyenek. Éppen ezért a hitelkiváltásnál ugyancsak fix kamatú hitelt kerestünk, hogy az esetleges pénzügyi előny ne menjen a biztonság rovására. Látható, hogy a Bankmonitor lakáshitel kalkulátor szerint a 2018-ban felvett hitelre kaphatunk jobb ajánlatot, aminek változatlan futamidő mellett 22 ezer Ft-tal kevesebb lesz a havi törlesztője. Ez teljes visszafizetésben 20 év alatt több mint 4,4 millió forint nettó megtakarítást jelent. (Az első 3 évben természetesen a magasabb havi törlesztőkkel számoltunk a kiváltás esetében is.)

Biztonságosabb hitelre váltás

Előfordulhat, hogy valaki nem elsősorban a pénzügyi előny, hanem a nagyobb biztonság miatt cserélné le a meglévő hitelét. Az alábbi táblázatunkból kitűnik, hogy erre most viszonylag jó lehetőség van, hiszen miközben az 5 éves kamatperiódusú hitel – ha minimális mértékben is – drágult az elmúlt 3 évben, a 10 éves és a végig fix konstrukciók ára csökkent. (A Bankmonitor kalkulátorban elérhető összes hitel átlagát véve alapul.) Emiatt, míg 2018-ban a végig fix hitel havi törlesztője 21 ezer forinttal volt magasabb, mint az 5 éves kamatperiódusú kölcsöné, ez mostanra 12 ezer forintra csökkent. Vagyis, ha valaki most vált, alacsonyabb felárat kell fizetnie a kamatkockázat kiiktatásáért cserébe. Hasonló a helyzet akkor is, ha valaki korábban 10 éves kamatperiódusú hitelt vett fel, most pedig végig fixre váltana.

Mivel a hitelkiváltással elérhető pontos pénzügyi előnyhöz tudni kell a meglévő hiteled fennálló tőketartozását, hátralévő futamidejét és kamatát, a fedezetként bevonható ingatlan értékét, valamint az igazolt nettó jövedelmed összegét, nem egyszerű általánosságban pontos tanáccsal szolgálni. Segíthet viszont a Bankmonitor online lakáshitel kiváltás kalkulátora, amellyel pillanatok alatt ellenőrizheted a lehetőségeidet: lakáshitel kiváltás kalkulátor.

Érdemes sietni a kiváltással

Látható, hogy a hitelkiváltás sokaknak megéri jelenleg, ám a hitelkamatok egy ideje már komolyan emelkednek, ráadásul nagyon úgy tűnik, hogy ez még csak a kezdet. Ez pedig azt jelenti, hogy drágulnak az új hitelek, így előfordulhat, pár hónap múlva már nem feltétlenül jelent pénzügyi előnyt számodra egy hitelkiváltás. Persze a kamatkockázat kiiktatása még akkor is szempont lehet, de akkor ezért már magasabb felárat kell esetleg fizetned.

Milyen költségei vannak a hitelkiváltásnak?

Amikor kiváltod a hiteled, akkor gyakorlatilag új kölcsönt veszel fel. Ez azt jelenti, hogy minden olyan procedúrán át kell esned, ami egy új hitel igénylésével jár, vagyis lesz díja az értékbecslésnek, a közjegyzői okiratba foglalásnak és a földhivatali bejegyzésnek egyaránt, de legalább az ügyvédnek nem kell már fizetned. Ezen felül a meglévő hitel előtörlesztésének is költsége van, ami általában az előtörlesztett összeg 1-2%-a szokott lenni, vagyis 10 millió forintnál 100-200 ezer forintra számíthatsz. Ez utóbbit azonban meg tudod finanszírozni az új hitelből.