Felhívta valaki, hogy gratuláljon a grafikájához, így tudta meg, hogy kirabolták

bűnügy
2021 december 13., 07:30
comments 1

A Siófoki Járási Ügyészség nagyobb értékre, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal és folytatólagosan elkövetett lopás bűntette miatt emelt vádat azzal a Siófok környékén élő párossal szemben, akik értékes műalkotások megszerzése érdekében törték fel a szomszédos lakóházat.

Az élettárs vádlottak 2021 áprilisában elhatározták, hogy feltörik a szomszédos és átmenetileg lakatlan ingatlant, melyben a grafikus sértett több, értékes, általa, illetve édesapja által készített festményt, egyéb képzőművészeti alkotást, könyvet, illetve műszaki cikket tárolt. Az elkövetők a feltört ingatlanba 2021 júliusáig több alkalommal visszatértek, így végül közel 1 millió forint értékű ingóságot loptak el a sértettől.

A páros a zsákmányt egy régiségekkel foglalkozó kereskedőnek értékesítette, akinek a nő azt adta elő, hogy a tárgyak nagyszülei hagyatékából származnak.

A lopásra végül úgy derült fény, hogy az egyik alkotás jóhiszemű vevője felvette a kapcsolatot a sértettel, hogy gratuláljon neki a munkájához, amiből a sértett rájött, hogy a házában hagyott kép csak úgy kerülhetett kereskedelmi forgalomba, ha oda betörtek, ezért feljelentést tett a rendőrségen.

A siófoki rendőrök a lopott dolgok közül számos tárgyat felkutattak és lefoglaltak a nyomozás során, ezáltal a sértett kára több mint 800 000 forint értékben megtérült.

A sértett azt a grafikáját, ami miatt kiderült a bűncselekmény, a jóhiszemű vásárlónak ajándékozta.

Az ügyészség a Siófoki Járásbírósághoz benyújtott vádiratában a vádlottakkal szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására, illetőleg vagyonelkobzás és pártfogó felügyelet elrendelésére tett indítvány.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.