WHO: ahol már terjed az omikron, ott 1,5-3 nap alatt duplázódnak a megbetegedések

járvány
2021 december 18., 17:14

Eddig 89 országból jelentettek olyan eseteket, amikor omikron variánssal fertőződtek meg emberek. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szombati jelentése szerint azokon a területeken, ahol már terjed az omikron, 1,5-3 nap alatt megduplázódnak a megbetegedések.

A WHO közleménye szerint az omikron gyorsan terjed azokban az országokban is, ahol a lakosság nagy része oltott, vagyis magas szintű immunitással rendelkezik, de nem világos, hogy az új variáns terjedésének sebessége a fokozott fertőzőképességének köszönhető, vagy annak, hogy ki tudja játszani az immunitást, esetleg a kettő kombinációjának.

A szervezet rögtön a variáns első észlelése után, november 26-án „aggodalomra okot adónak” minősítette az omikront, amiről azóta sem lehet túl sokat tudni, azt sem, hogy mennyire okoz súlyos megbetegedést. A WHO szerint „még mindig korlátozottak az adatok”.

A CNBC azt írja, arra figyelmeztettek, hogy az esetszámok gyors növekedése miatt egyes helyeken túlterheltek lehetnek a kórházak. Például az Egyesült Királyságban vagy Dél-Afrikában, ahol a kórházba kerülők száma is emelkedik.

A briteknél sorra dőlnek meg a napi fertőzöttségi rekordok, emiatt Franciaország péntek éjszaka leállította a turisztikai és üzleti célú beutazást a területére Nagy-Britanniából.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.