A Városháza-ügy kulcsembereként emlegetett Berki Zsolt koholmánynak nevezi a vádakat

2021 december 21., kedd 17:20
2

Először szólalt meg az a közvetítő, akit a Városháza állítólagos eladási ügyében kiszivárgott felvételekben kulcsembernek tartanak – írja a Telex.

Berki Zsolt ingatlanközvetítő levélben válaszolt a Városháza-ügyet vizsgáló fővárosi vizsgálóbizottságnak. Berki koholmánynak nevezi a vádakat, és leírja, kit ismer a fővárosi önkormányzattól.

Előzmény

Láng Zsolt, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője öt napja felolvasta egy akkor még meg nem nevezett ingatlanfejlesztő közjegyző előtt tett nyilatkozatát, ami szerint az ügyben érintett Berki 10 százalékos tiszteletdíjat kért a Városháza eladásából, és a szokatlanul magas jutalékot azzal indokolta, hogy abból magasabb körök is kapnak a fővárosnál.

Láng azt mondta: a szerző azt írja, hogy 2021 májusában meghívták a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. irodájába egy a főváros által eladásra szánt ingatlanokkal kapcsolatos tájékoztatóra. A Városháza épületénél 40 milliárd forintos ajánlati ár szerepelt. A tájékoztatón Barts J. Balázs, a BVFK vezetője beszélt, aki az ingatlanfejlesztés lehetséges alternatíváit is felsorolta, amiről már tanulmányok is készültek. A felvétel szerint az értékesítések a főváros vezetőinek tudtával és beleegyezésével történnek, nyilvános pályázat alapján.

Láng azt mondta, az ingatlanbefektetőt érdekelte az ügy, de egy következő befektetői megbeszélésen kiderült, hogy Berki 10 százalékos tiszteletdíjat kér, és közölte, hogy a pályázatok kiírása szükség esetén „testre szabottan” történik, de a befektető ezután a fenntartásairól beszélt, és elállt a vételi szándéktól.

A vizsgálóbizottság hétfői ülésén kiderült, hogy a meg nem nevezett ingatlanfejlesztő Bodnár Dezső ingatlanos tanácsadó, aki szóban is megerősítette a levelében írtakat.

Fotó: Kovács Attila/MTI/MTVA

Berkinek a nyomozás érdekeire tekintettel nem áll módjában nyilatkozni

Berki Zsolt levelét a Telex a fővárosi önkormányzattól kérte ki. Berki szerint a Láng-féle levél állításai „minden valóságalapot nélkülöző erőltetett, aljas koholmányok”. Azt írta, ha tényleg létezik „az állítólagos komoly befektető-vevő, aki az állítólagos tanácsadói díj miatt állt el a vételi szándéknyilatkozat megtételétől, amely állítólagosan 40 Mrd. forintról szólt”, akkor azt üzeni neki, hogy a vételi szándéknyilatkozatát fedezeti igazolással mellékelve juttassa el a Fővárosi Közgyűléshez, és tárják azt a vizsgálóbizottság elé.

Berki azt kéri Lángtól, hogy adja át az üzenetét az állítólagos befektetőnek, miszerint „amekkora összeget reálisnak tart vagy reálisnak gondol a tanácsadói díj megfizetésére, azt adomány jogcímén juttassa el a Fóti Gyermekváros és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat részére”. Berki szerint ha ezt a befektető megteszi, abban az esetben nem volt blöff a Láng Zsolt által felolvasott levél, de szerinte lehetséges, hogy Láng Zsoltot aljas, csalárd módon rászedték.

A levélben Berki válaszol Kovács Péter, a Városháza-vizsgálóbizottság fideszes elnökének, és Soproni Tamás a testület momentumos alelnökének külön kérdéseire is. A bizottsági elnök összes további, az ügy részleteire vonatkozó kérdésére Berkinek az a válasza, hogy mivel a rendőrség nyomozást rendelt el, a nyomozás érdekeire tekintettel nem áll módjában nyilatkozni.

Kéri a bizottság elnökét, hogy az Anonymus-maszkos szivárogtató felvételeit eredeti, vágatlan formában küldjék el neki, hogy meghallgathassa, és igazságügyi hangtechnikusi szakértői véleményt is mellékeljenek hozzá, ami kétséget kizáróan igazolja, hogy a felvétel eredeti, vágatlan és beavatkozásmentes. Azt írta, akkor tud nyilatkozni a felvételek tartalmáról, ha mellékelik az igazolásokat, amik igazolják a hangfelvételek elkészítésének jogszerűségét, törvényességét és a felhasználásához szükséges hozzájáruló nyilatkozatokat.

Berki még azt írta, hogy Tarlós Istvánt, Karácsony Gergelyt és Kiss Ambrus főpolgármester-helyettest sem ismeri, csak Bagdy Gábor volt főpolgármester-helyettest 2016 vagy 2017 óta, és ha jól emlékszik, Csomós Miklós volt Fidesz frakcióigazgató révén. Mindkét férfit tisztességes, becsületes embernek ismerte meg. Barts J. Balázst is 2017-ben ismerte meg, őt is becsületes, tisztességes embernek tartja.

A Városháza-ügyben rendre, titokban rögzített felvételeket posztoló névtelen szivárogtató közölte: elküldi a rendőrségnek a fővárosi ingatlaneladásokkal kapcsolatos állítólagos 7 tárgyalás összesen 10 órányi felvételét.

A rendőrség korábban rendelt el nyomozást, december 13-án házkutatásokat tartottak az ügyben a Városházán és a fővárosi vagyonkezelő irodáiban. (Telex)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt