„Nőként is azt kell hogy mondjam, rendkívüli módon illett rá a »hisztis« kifejezés” – írja Hajdúnánás alpolgármestere az ellenzéki frakcióvezetőről

szexizmus
2021 december 21., 15:33
comments 2

„Úgy látom, hogy ez egy nehéz nap önnek is, képviselő asszony. Vannak ilyen napok, hölgyeknél ez nehezebb”mondta Szólláth Tibor, Hajdúnánás fideszes polgármestere egy önkormányzati ülésen Bódi Judit ellenzéki frakcióvezetőnek, amikor az kritizálta a település vezetését. Bódi gusztustalannak nevezte a polgármester szavait, de Szólláth nem sokkal később ugyanígy támadt a képviselőnőre: „Van egy feleségem, és van egy lányom is, ismerem ezeket a hisztis napokat, nehéz.”

Bódi emlékeztette a polgármestert, hogy ez már a második szexista megnyilvánulása az ülésen, mire Szólláth így válaszolt: „Bocsánat, én nem a jelenlévő nőkről beszélek, én önről beszélek. Ezen a napon végighisztizi a testületi ülést. Ne haragudjon, tudom, hogy vannak ilyen dolgok, de ez van.”

Most Hajdúnánás alpolgármestere is beleállt a város körüli felfokozott hangulatú témába. „Ez az egész helyzet egy túlszínezett meséskönyv” – mondta az alpolgármester asszony a közlemény szerint.

Nagyné Legény Ildikó azt mondta: „Örülök annak, hogy egy másik szemszögből, nőként is meg tudok szólalni ebben a témában. Engem elszomorítanak az országos sajtóban zajló folyamatok, amelyeket méltatlannak is érzek.”

Azt mondta, szomorú amiatt, hogy „az álhírekkel tarkított országos sajtó nem számol be azokról a folyamatokról, amik odáig vezettek, hogy ez a nem túl szerencsés kifejezés elhangzott polgármester úr szájából”.

„Testületi ülésen voltunk, nem a piacon! Az ülésnek vannak szabályai, amiket nem tartott be képviselőasszony. A bekiabálások és belevágni mások mondatába nem testületi ülésre való” – közölte Nagyné Legény Ildikó.

„Szomorú, hogy a megjelent hírek nem számolnak be arról, hogy egy felfokozott hangulatú testületi ülésen vettünk részt, és ehhez a felfokozott hangulathoz nagyban hozzájárult képviselőtársamnak a viselkedése, ami számomra is nagyon zavaró volt, végig kísérte a testületi ülést” – mondta.

Nagyné ezután kvázi helyeselve megismétli, amit a polgármester mondott, majd elismeri, hogy a szóhasználat bántó lehetett:

„Nőként is azt kell, hogy mondjam, rendkívüli módon illett rá a »hisztis« kifejezés, azzal a kiegészítéssel, hogy nem volt szerencsés kijelentés sem a helyet, sem az időpontot illetően. Elismerem, hogy talán bántó lehetett a szóhasználat, ezt a polgármester felismerte és nyilvánosan, önként, akkor, ott a testületi ülésen bocsánatot kért képviselőtársamtól.”

„Azt szeretném képviselőasszony szívére helyezni, hogy karácsony közeledtével tudjunk megbocsájtani egymásnak a városunkért, városunk fejlődéséért” – zárja a gondolatait Nagyné.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.