A mali junta tagadja, hogy behívta a Wagner zsoldosait az országba

háború
2021 december 25., 11:11
comments 7

A mali junta tagadta, hogy a Wagner orosz magáncég zsoldosait vonultatták volna fel a nyugat-afrikai országban, ahogyan azt a dzsihádellenes harcban érintetett tucatnyi nyugati hatalom közölte.

A mali kormány közölte, hogy „hivatalosan tagadja azokat az alaptalan állításokat”, amik szerint „állítólag egy biztonsági magáncég alkalmazottjait vonultatták volna fel Maliban”.

A kormány független bizonyítékokat követelt, és „hangsúlyozta, hogy az európai kiképzőkhöz (EUTM) hasonlóan orosz kiképzők is jelen vannak Maliban a védelmi és nemzetbiztonsági erők műveleti képességeinek fokozása céljából”.

Tizenöt nyugati hatalom jelentette be csütörtökön, hogy Moszkva segítségével a Wagner orosz félkatonai szervezet fegyvereseket felvonultatott fel Maliban. A közös közlemény aláírói (köztük Franciaország, Németország, Nagy-Britannia és Kanada) bírálták Oroszországot, amiért támogatta a Wagner csoport fegyverzetének és zsoldosainak Maliba küldését.

A közleményben, amit Belgium, Dánia, Észtország, Olaszország, Litvánia. Norvégia, Hollandia, Portugália, Csehország, Románia és Svédország is aláírt, felszólítják Oroszországot„ a térségben tanúsítandó felelős és konstruktív magatartásra”.

Egy neve elhallgatását kérő francia kormányilletékes szerint orosz katonai szállítógépek érkeznek rendszeresen Maliba, ahová gyakran látogatnak a Wagner középvezetői és az orosz magáncéghez közel álló orosz geológusok is ténykednek az országban.

A mali terrorelhárítási rendőrség, a Forsat fegyveresei egy 2017-es bevetésükön.
photo_camera A mali terrorelhárítási rendőrség, a Forsat fegyveresei egy 2017-es bevetésükön. Illusztráció: HABIBOU KOUYATE/AFP

Maliban a francia csapatok mellett a kb. 600 tagú, a fenti országokat tömörítő Takuba fedőnevű EU-s különleges alakulat és az ENSZ kb. 2200 békefenntartója is segíti a szélsőségesek elleni fellépést.

Maliban 2012 óta tevékenykednek az al-Kaidával és az Iszlám Állammal kapcsolatban álló dzsihadista csoportok, állandósultak az „önvédelmi milíciák” által elkövetett erőszakcselekmények és a kormányerőket is visszaélésekkel vádolják.

A 2020-as bamakói katonai hatalomátvétel nem csökkentette az erőszakspirált. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.