Hárman is lakástűzben haltak meg karácsony másnapján

baleset
2021 december 26., 16:21

Három halálos kimenetelű tűzesetet regisztráltak karácsony másnapján – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vasárnap délután az MTI-vel.

Délelőtt fél tizenkettőkor a rendőrség jelezte, hogy egy vecsési, Ady Endre utcai családi házban egy korábbi tűz nyomait és egy holttestet találtak. A helyszínen tűz már nem volt, de nem zárható ki, hogy elektromos eredetű füst okozott halálos füstmérgezést – írták.

Fél egykor Szentes külterületén gyulladt ki egy húsz négyzetméteres romos ház, amely a tűzoltók érkezésekor teljes egészében égett, és a teteje is beszakadt. A tüzet egy órán át oltották, majd a romok átvizsgálásakor egy holttestet és egy szétégett gázpalackot találtak.

Negyed órával később érkezett jelzés a tűzoltóknak arról, hogy Miskolcon, a Dankó Pista utcában egy panelház harmadik emeleti lakása füstöl. Az ott lakók a tűzoltók érkezése előtt behatoltak a lakásba és eloltották a tüzet. A hálószobában, ahol egy asztal és ruhák égtek két négyzetméteren, holttestet találtak.

A tájékoztatás szerint a katasztrófavédelem mindhárom tűzeset körülményeit vizsgálja.

Felhívták a figyelmet, hogy a legtöbb tragédiával végződő tűzben egyedül élő idős emberek vesztik életüket, ezért azt kérték: a család szerezzen be nekik füstérzékelőt, amely időben jelzi a veszélyt. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.