Egy skót nő öt éve háborúzik az apjával, akit minden karácsonykor orvul kelbimbóval akar megetetni

karácsony
2021 december 27., 17:29
comments 2

Judy Louie Brown skót operaénekesnő (mezzoszoprán) 2016 óta háborúzik az apjával minden karácsonykor.

2016-ban úgy szedte rá az apját, hogy a Ferrero Rocher csokikban a töltött ostyát kicserélte kelbimbóra:

link Forrás

2018-ban úgy verte át az apját, hogy megint Ferrero Rocher csokit adott neki, de ezúttal nem simán kelbimbóra cserélte ki a csokit, hanem mandulás csokihéjba rejtette a kelbimbót:

link Forrás

2019-ben nem készült semmivel, akkor viszont az apja próbálta megprankelni, amikor sütivel kínálta, ami furcsa is volt, hiszen általában magának akarja az összeset. Bizony, kelbimbó volt benne:

link Forrás

A Londonban élő nő azt írja, az apja fogkrémébe is rejtett már kelbimbót, a férfi pedig azzal vágott vissza, hogy a nő ágyneműjébe rejtette a gyűlölt zöldséget.

A nő tavaly nem tudott hazamenni karácsonykor, így aztán idén mindkét fél felkészült a taktikai atomcsapásra.

Mivel az apuka nagyon odafigyelt a lánya minden ajándékára, és a konyhában is szemmel tartotta, improvizálnia kellett, és a nagymama kajáit használta fel. Egy zöldséges vagdaltból szedte ki a kelbimbót és applikálta bele egy apró pitébe, ami szintén harmadik féltől jött. (Cukorral takarta el a műtéti heget.)

link Forrás

Amikor meghallotta az apja hangos nevetését, tudta, hogy megint győzött.

A nő a Twitteren egyébként így írja le magát: „Amikor épp nem a színpadon adok ki zajos hangokat, valószínűleg a fazekasműhelyben vagy a kocsmában vagyok.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.