Elon Musk műholdjai majdnem összeütköztek a Kínai űrállomással

űr
2021 december 28., 05:51
comments 33

Kína bepanaszolta Elon Muskot, miután állításuk szerint a kínai űrállomáshoz kétszer is túl közel kerültek a SpaceX-hez tartozó Starlink műholdak. Úgy tudni, az ENSZ űrügynökségéhez beérkezett panaszt eddig még nem vizsgálták ki.

De annyit biztosan tudni, hogy az első eset július elsején történt, a második pedig október 21-én, és a kínaiak által benyújtott dokumentumok szerint „a kínai űrállomás biztonsági okokból megelőző ütközéselkerülést hajtott végre”.

Miután nyilvánosságra került, hogy Kína panaszt tett Elon Musk miatt, a kínai közösségi oldalon, a Weibón többen is elkezdték szidni az Egyesült Államokat, Muskot és a Starlinket. Utóbbit az egyik felhasználó „csak egy rakás űrszemét”-nek nevezte, de volt, aki azt írta, hogy szerinte a műholdak valójában „amerikai űrháborús fegyverek”, Musk maga pedig „egy olyan »fegyver«, amelyet az amerikai kormány és a hadsereg hozott létre”.

A SpaceX a Starlink hálózat részeként eddig már közel 1900 műholdat indított útnak, és további ezret terveznek még elindítani. A konfliktushoz ugyanakkor hozzátartozik, ahogy a Guardian is írja, hogy Kína maga is az űrszemét egyik fő kibocsátója. Jonathan McDowell, a Harvard-Smithsonian asztrofizikai központ tudósa a lapnak felidézte, hogy az utóbbi évtizedben az amerikai űrállomásnak többször kellett kikerülő manővert végrehajtania a legsúlyosabb űrszennyezés, egy műholdellenes kínai katonai rakétakísérlet keretében az űrben maradt maradványok miatt.

Tudósok már korábban is aggodalmukat fejezték ki az űrben történő ütközések kockázata miatt, és felszólították a világ kormányait, hogy osszák meg egymással az információkat a Föld körül keringő, becslések szerint 30 000 műholdról és egyéb űrszemétről. (BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.