Első fokon kimondta a bíróság, hogy a fideszes lap nem mondott igazat Jakab Péter albérletügyeiről

2021 december 29., szerda 7:46
6

Oldalán számolt be Jakab Péter, a Jobbik elnöke, hogy első fokon pert nyert az egyik fideszes újsággal szemben, amelyik azt állította, hogy az Országgyűlés által számára bérelt lakást nem ő használja, hanem a tulajdonossal együtt kiadta másnak.

November közepén a Bors nyomán a teljes fideszes médiabirodalom összehangoltan írt arról, hogy „Jakab Péter a hivatalos szerződések szerint Budapesten, a XI. kerületi Fraknó utcában bérel egy lakást évi közel 3 millióért, amelyet az Országgyűlés hivatala fizet”.

A jobbikos politikus már akkor jelezte, hogy jogi lépéseket tesz minden egyes lap ellen, amelyik átvette ezt az anyagot, és mint írja, most megjött az első bírósági ítélet.

„Ezúttal Mészáros Lőrinc megyei napilapját, a Fejér Megyei Hírlapot kötelezte a bíróság helyreigazításra és perköltség megfizetésére, amiért hazudtak nem csak az albérletemről, de arról is, hogy mindezt a Bors szerkesztőségének vezető jobbikosok mondták. A tárgyalásra a fideszes lap ügyvédje már el sem jött. Tudta ő is, ekkora hazugságot nincs ügyvéd, aki meg tudna védeni” – írta erről Jakab Péter.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt