Krónikus szélgörccsel került kórházba a bélgázát áruló influenszer, miután bablevessel fojtott le három adag fehérjeturmixot

január 5., szerda 12:18
24

Nem érdemes otthon kipróbálni.

Stephanie Matto, a 2014-es Három hónap múlva esküvő! című realityben tűnt fel, azóta jelentős, közel 300 ezres Instagram követőtábora van, és főállású influenszer lett. Jellemző, hogy az online tartalomgyártók valamilyen saját bizniszbe kezdenek, sokan ruhamárkát, sminkmárkát vagy egyedi merchandise termékeket dobnak piacra brandjük felépítéséért.

Talán ez motiválhatta Stephaniet is, amikor úgy döntött, kis üvegekben fogja pofátlanul sok pénzért árulni a saját bélgázát. Állítása szerint volt olyan időszak, amikor hetente 50 tégelyt is telepukizott.

Persze ez nem megy csak úgy magától, a fiatal influenszer szándékosan fogyasztott olyan ételeket, melyek köztudottan puffadást okoznak. Egy nap lehajtott három fehérjeturmixot, melyet megfejelt egy emberes adag bablevessel. Nem sokkal később kezdte érezni, hogy valami nincs rendben, és hogy óriási a nyomás a beleiben, valamiért mégis azt hitte, hogy agyvérzést kapott. "Elég nehezen lélegeztem, és minden alkalommal, amikor megpróbáltam levegőt venni, egy csípő érzést éreztem a szívem körül. Ez természetesen fokozta a szorongásomat. Felhívtam a barátomat, és megkértem, hogy jöjjön át, és vigyen be a kórházba" - nyilatkozta a Jam Pressnek.

A kórházban nem dicsekedett el az orvosoknak különleges munkájáról, csak arról számolt be, hogy mit evett, mielőtt rosszul lett. "Elmondták, hogy amit tapasztaltam, az nem stroke vagy szívroham, hanem nagyon erős szélgörcs. Azt tanácsolták, hogy változtassak az étrendemen és szedjek puffadásgátló gyógyszert" - mesélte csalódottan, hiszen úgy érzi, ez véget vethet a karrierjének. (The Huffington Post)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt