Ursula von der Leyen: Sassoli halálával az EU meggyőződéses Európa-pártit veszített el

eu
2022 január 11., 13:59

„Szomorú nap ez Európa számára, David Sassoli, az Európai Parlament elnökének halálával az Európai Unió meggyőződéses Európa-pártit, őszinte demokratát és jó embert veszített el”

- jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden. Sassoli súlyos betegség következtében, 65 éves korában kedd éjjel hunyt el.

David Sassoli és Ursula von der Leyen 2020 januárjában Brüsszelben.
photo_camera David Sassoli és Ursula von der Leyen 2020 januárjában Brüsszelben. Fotó: JOHN THYS/AFP

Az Európai Bizottság elnöke videóüzenetében kiemelte, Sassoli mély hitű és erős meggyőződésű ember volt. Leyen szerint mindenki szerette mosolyát és kedvességét, ugyanakkor tudta, hogyan kell küzdeni mindazért, amiben hitt. Az EP elnöke olyan ember volt, aki az igazságért és a szolidaritásért harcolt - mondta.

Kijelentette: Sassoli a demokrácia és az egyesült Európa oldalán állt, több mint egy évtizedes európai parlamenti szolgálata alatt folyamatosan védte az uniót és értékeit. Azt akarta, hogy Európa egységesebb legyen, közelebb álljon az emberekhez, és még hűségesebb legyen értékeinkhez. Ez Sassoli öröksége - mondta Ursula von der Leyen.

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke Twitter-üzenetében szomorúságát és megrendültségét fejezte ki az EP-elnök halála miatt. Azt írta, Sassoli őszinte és szenvedélyes európai volt, akinek emberiessége, nagylelkűsége, barátságossága és mosolya hiányozni fog.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár üzenetében azt közölte, szomorúsággal fogadta David Sassoli halálhírét. Hangsúlyozta: az EP-elnök a demokrácia és a NATO-EU-együttműködés erős támogatója volt.

Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője a Twitteren közzétett üzenetében nagy fájdalomnak nevezte David Sassoli halálát. „Egy értékes politikust, de mindenekelőtt egy barátot, egy embert veszítettünk el, aki mások szolgálatának szentelte életét előbb az újságírás területén, majd az Európai Parlament elnökeként” - fogalmazott Borrell.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.