Van olyan iskola, ahol egy osztálynyi diák fertőződött meg

járvány
2022 január 12., 07:00
comments 1

Van olyan budapesti gimnázium, ahol a következő két hétben csak online tanítanak majd, máshol több mint ötven diák és tanár tesztje lett pozitív a múlt héten. A januárra-februárra tervezett nyílt napok szinte mindenhol elmaradnak, az Educatio-kiállítást viszont megtartják – írja az Eduline.

A lap szerint a téli szünet utáni második héten több általános és középiskolában is megugrott az igazolt fertőzött diákok száma, amihez hozzátették, hogy a diákok átoltottsága nem elég nagy ahhoz, hogy az iskolákban ne terjedjen a vírus, mivel az 5-18 éveseknek csak a negyede kapott eddig két oltást, harmada pedig egyet.

A budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG) közlése szerint csak január 10-én hat diáknak és egy pedagógusnak lett pozitív a tesztje, a múlt héten pedig összesen 52 AKG-snál igazolták a betegséget. Pedig a pedagógusok 100, a diákok 95 százaléka védett – vagy beoltatta magát, vagy korábban már átesett a betegségen.

A 21. kerületi Jedlik Ányos Gimnázium oldalán található keddi adatok szerint náluk egy felnőtt és huszonkilenc diák igazoltan fertőzött. A nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnáziumban öt diáknak, a szintén nyíregyházi Vasvári Pál Gimnáziumban pedig hét tanulónak lett pozitív a koronavírus-tesztje.

Részletes adatokat közölt a zalaegerszegi iskolák és óvodák fertőzöttségéről Balaicz Zoltán polgármester: a város óvodái közül csak egyben került karanténba egy csoport, az iskolák között viszont van olyan, ahol hét igazolt fertőzött van, így egy teljes osztály karanténba került, a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban tizenkét diák, a Zrínyi Miklós Gimnáziumban öt diák és egy dolgozó tesztje lett pozitív, a Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium pedig szintén hat fertőzöttről számolt be.

Az Eduline azt írja, hogy a romló járványadatok miatt a legtöbb iskola úgy döntött, nem tartja meg a nyílt napokat, megtartják viszont az Educatio-kiállítást, amit tavaly a járvány miatt csak online rendeztek meg.

A háromnapos továbbtanulási, oktatási expóra évről évre több mint ötvenezer diák megy el, ezúttal is hasonló létszámra számítanak. Idén annyit változtattak a szabályokon, hogy az eseményre előzetesen regisztrálni kell, a három napot délelőtt és délutáni turnusokra osztották fel, a kiállítás szervezői szerint pedig „egy-egy turnus létszáma maximalizálva van: egyszerre nem lehetnek többen az eseményen ötezer főnél”, és kötelező lesz a maszk. A Hungexpo „A” pavilonjába a 18 éven felüliek csak védettségi igazolással léphetnek be, a 18 éven aluli oltatlanok viszont bemehetnek, ha van velük egy védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.