A 2010-es évek kellős közepén – hogy pontosan mikor, objektív okok miatt nem tudom ellenőrizni – kiraktam a néhai Cink.hu néhai hasábjaira a Liget Projekt leendő épületeinek első látványterveit, gyanútlanul megdicsérve főleg az Új Nemzeti Galériát és a Magyar Zene Házát. Akkorát kaptam a pofámra tüstént, hogy a fal adta a másikat, nem győztem kapkodni a fejemet. Úgy rémlik, megpróbáltam védekezni a magam szelíd módján, ám csakhamar elsöpört a népharag.

Igazándiból nem kellett volna meglepődnöm ezen, már hokiblogger koromban megtanultam, hogy az esztétika generálja a leghevesebb vitákat: egy új mezdizájn és logo vagy lelkesedést vagy undort vált ki, a középút kizárt, durvábbak a viták, mint bármilyen meccseredmény vagy vélt bírói ámokfutás alkalmából. Ráadásul a Liget esetében amúgy sem a tervezett építményekkel szemben léptek fel a kritikusok, eleve a projekt szúrta a szemüket, nem kicsit, nagyon.

Ennek két oka lehetett, nem minden ellenzőnél-kritikusnál egyszerre, hanem kinél milyenek. Voltak, akik zsigerből ugrottak, semmi sem lehet jó, amihez Orbán Viktor kormánya biztosítja a forrásokat az adófizetők forintjaiból, és voltak, akiket környezetvédelmi szempontok motiváltak, ők alapból nem tartották helyesnek, hogy a magyar főváros pesti felének e fontos közparkját úgy újítsák fel, hogy viszonylag jelentős részét egyúttal be is építik.