A Microsoft kivizsgáltatja a szexuális zaklatásos vádakat, beleértve a Bill Gates ügyével kapcsolatosakat is

TECH
2022 január 14., 14:45
comments 1

A Microsoft igazgatótanácsa bejelentette, hogy külső ügyvédi iroda segítségét kéri a vállalaton belül felmerült szexuális zaklatásos ügyek kivizsgálásában. Sajtóközleményükben az áll, hogy a kiválasztott iroda, az Arent Fox a szexuális zaklatásra és a nemi megkülönböztetésre vonatkozó ügyek felülvizsgálatát fogja elvégezni. A cél az, hogy az Arent Fox jelentésben foglalja össze a Microsoft igazgatótanácsának tagjai és a felső vezetés ellen megfogalmazott zaklatási vádakat. A közlemény szerint ez tartalmazza majd Bill Gates ügyét is.

A The Wall Street Journal 2021 májusában számolt be arról, hogy 2019-ben vizsgálatot indítottak Bill Gates ellen, miután a cég egyik alkalmazottja azt állította, hogy az alapító szexuálisan zaklatta még 2000-ben. Gates a vizsgálat lezárása előtt, 2020-ban lemondott a Microsoft igazgatótanácsi tagságáról, de szóvivője az Insidernek azt mondta, ez semmilyen módon nem kapcsolódik az ügyhöz.

Az Arent Fox vizsgálata nyomán készülő jelentést idén tavasszal tervezik nyilvánosságra hozni – közölte az igazgatótanács. (Business Insider)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.