Késsel követelt pénzt egy taxistól, gyorsított eljárásban két és fél év börtönt kapott

bűnügy
2022 január 18., 08:22
comments 1

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség gyorsított eljárásban állította bíróság elé azt a férfit, aki egy héttel ezelőtt egy zsebkéssel a kezében követelt pénzt egy taxistól. A bíróság elsőfokon két és fél év börtönbüntetésre ítélte.

A 31 éves férfi január 9-én rendelt taxit egy mobilappon keresztül, majd a budapesti Szent István parkhoz vitette magát, ahol kiszállt, rövid ideig beszélt valakivel, majd visszaült az autóba, és arra kérte a sofőrt, hogy vigye a Margit híd felé. Nem sokkal később a férfi közölte, hogy szüksége van 14 ezer forintra, amit visszaad, amint felváltja a nála lévő eurót. Miután a taxis közölte, hogy nincs nála ennyi pénz, a férfi elővett egy zsebkést, a fenyegetés miatt pedig a taxis adott a férfinak 14 ezer forintot.

Ezután a vádlott a VII. kerületbe, a Kertész utca és Dohány utca sarkához vitette magát, majd azt állította, hogy pár perc múlva visszajön, és hogy az autóban otthagyja a kabátját is, amiben a pénz van. A férfi eltűnt, a kabátban pedig nem volt pénz.

A férfit másnap elfogták a rendőrök, a kerületi ügyészség pedig gyorsított eljárásban, 72 órán belül bíróság elé állította. A férfit a Pesti Központi Kerületi Bíróság zsarolás miatt bűnösnek találta, két és fél év börtönbüntetésre ítélte. Az ítélet nem jogerős.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.