6 évet kapott a szegedi jogász, aki könnyes szemmel rabolt 5000 forintot egy virágboltból

bűnügy
2022 január 19., 15:34
comments 2

Jogerősen 6 év börtönt kapott a Szegedi Ítélőtáblán az a szegedi jogász, aki 2020 tavaszán pisztollyal megpróbált kirabolni egy postát, majd két nap múlva 5000 forintot zsákmányolt egy virágboltból.

A táblabíróság az 53 éves férfit fegyveresen elkövetett rablás és lőfegyverrel visszaélés bűntettében mondta ki bűnösnek.

Nem volt munkája, elfogyott a pénze

A 2013-ban ittas vezetés vétsége miatt 5 hónap, egy évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt vádlott a lakás- és helyiséggazdálkodási csoportot vezette a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatalban. 2020 tavaszán a köztisztviselői megbízatása megszűnt, és miután felélte a tartalékait, kétségbeesésében úgy döntött, hogy rablással szerez pénzt.

Az elbénázott postarablás

A vádlott 2020. május 21-én magához vett egy már évtizedek óta engedély nélkül tartott pisztolyt, és napszemüveget, maszkot viselve megjelent egy szegedi postán, ahol csak három alkalmazott volt bent. A férfi odalépett az egyik ügyfélablakhoz, a betárazott pisztolyt rászegezte a postásnőre, és pénzt követelt. A sértett a pénzes fiók kinyitására készült, de kihasználta a vádlott figyelmetlenségét, felállt, és a kolléganőivel együtt kirohant a hátsó ajtón az utcára, ahol segítséget kértek a járókelőktől. A vádlott ezt látva zsákmány nélkül kiment, és hazabiciklizett.

Az 5000 forintos zsákmány

A sikertelen rablás után két nappal a vádlott maszkot viselve egy szegedi virágüzletbe ment be, ahol pisztolyát rászegezte a pult mögött álló nőre, és felszólította, hogy adja át a bevételt. Az eladó az RTL Híradónak elmondta, hogy amikor nem adta át a bevételt a rablónak, az könyörögni kezdett, azt mondta, nagyon nehéz helyzetben van. A boltos végül adott neki 5000 forintot, mondván, neki is van hat unokája, nem fog több pénzt adni. Figyelmeztette is a férfit, hogy a biztonsági kamera felvesz mindent. Végül a férfi elment, közben a bolt alkalmazottja kihívta a rendőröket.

El is fogták

A rendőrök a vádlottat – a postán rögzített ujjlenyomatok alapján – még aznap elfogták egy söröző teraszán, majd a lakásán a 6,35 mm-es kaliberű pisztolyt és a hozzá való lőszereket is lefoglalták.

Rendszeresen ivott

A pszichiátriai szakvélemény szerint a vádlott személyisége rendszeres napi alkoholfogyasztása miatt megváltozott, hangulatzavara miatt korábban pszichiátriai kezelés alatt állt, gyógyszereket is szedett, de azt abbahagyta, a bűncselekmények elkövetésekor pedig enyhe fokban korlátozott volt a beszámítási képessége.

Bocsánatot kért

A bűnösségét elismerő vádlott bocsánatot kért a tanúként meghallgatott postai dolgozótól.

A táblabíróság döntésével lényegében helybenhagyta az első fokon eljáró Szegedi Törvényszék ítéletét. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.