Márki-Zay: „Ha nem tudjuk az elszámoltatást végrehajtani, ha nem tudjuk a szabad sajtót biztosítani, akkor már most hagyjuk abba”

POLITIKA
2022 január 20., 19:20
comments 7

Mindenképpen leváltaná Polt Pétert, Orbán személyes egészségügyi adataiban pedig nem akar vájkálni Márki-Zay Péter. Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje a Magyar Hangnak adott nagyinterjút.

Márki-Zay szerint több oldalról érik támadások. Azt mondta, a Fidesz támadásaira fel volt készülve, de a baráti vagy szövetséges pártok is sokszor elégedetlenek, félreértenek dolgokat, félremagyaráznak. Szerencsésebbnek tartaná, ha a pártok nem nyilvánosan kritizálnák őt.

A miniszterelnök-jelölt szerint az őt támadók közt van egy harmadik kategória is, „az ellenzékinek gondolt, de a Fidesz által kontrollált csatornák, politikusok, pártok”, „akiknek a kritikáját a Fidesz érdekében hangosítják föl”. Őket Márki-Zay szerint megvette a Fidesz. Több ügyet is felsorol, ezek szerinte mind politikusokat érintenek.

„Van, akinek az adóvégrehajtását vagy a gyermekének drogbotrányát teszik parkolópályára. Vagy éppenséggel egy olyan ügyben, amiben egy szintén a folyamatban részt vevő ember több évet ült, az illető ellen nem indul eljárás. Több éves börtönbüntetés fenyegetésével, avagy néhány százmillióval sok embert lehet befolyásolni.”

Kapott kérdést a grazi magánklinika emlegetésével kapcsolatban is, erről azt mondta, hogy általában a fideszesekre utalt, „hogy ők megengedhetik maguknak a külföldi legdrágább magánkórházakat, míg az átlagembereknek marad a Fidesz által szándékosan lepusztított állami egészségügy”.

Azt mondta, Orbán állítólagos grazi kezeltetéséről ugyanannyit hallott, mint bárki más az országban, és senkinek a személyes egészségügyi adataiban sem akar vájkálni.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a Körnek? Itt tudsz belépni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.