Szaporodnak a nyílméregbékák Debrecenben

január 20., csütörtök 12:36
1

Ritka nyílméregbéka-utódokkal gyarapodott a Debreceni Állatkert – írja közleményében a Debreceni Állatkert. Eszerint a még csak tavaly tavasszal érkezett Anthony-nyílméregbékák remekül érzik magukat, amit az bizonyít, hogy az intézmény az első sikeres szaporulatukról is beszámolhat. A december elején felfedezett petékből kikelt ebihalak a szüleikkel közös terrárium vizében folytatták fejlődésüket, és hárman közülük már teljesen átalakultak békává. Méretükből adódóan ebihalállapotban ugróvillással, partra mászásuk óta pedig röpképtelen muslicával táplálkoznak.

A szemfüles látogatók őket és átalakulóban lévő társaikat is megtekinthetik a Pálmaházban található bemutatójukban.

Fotó: Nagy Gergely Sándor/Debreceni Állatkert

Az Ecuador délnyugati és Peru északnyugati régiójában fekvő trópusi szárazerdők talajszintjén ottnohos Anthony-nyílméregbéka 2-2,5 centiméteres testhosszával viszonylag kistermetű faj. Rokonaihoz hasonlóan a természetben bőrére méreganyag ül ki, amelyet feltehetően az elfogyasztott gerinctelenekből nyer, erre feltűnő színezetével hívja fel a ragadozók figyelmét. Élőhelyének degradációja és a kereskedelmi célú illegális befogások miatt a faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján.

Magyaroszágon csak Debrecenben találkozhat vele a nagyközönség.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt