Összehasonlítom az almát a körtével, ez abból a szempontból nem irreleváns, hogy mind a kettő ugyanabban a kosárban hever.

Van először is a Schadl–Völner-ügy, egészen elképesztő részletekkel és érintettekkel, hétfő óta jönnek a 444-en a fejezetek – hivatalos nyomozati anyagok alapján –, a harmadiknál tartunk, hajmeresztő dolgok derülnek ki miniszteri kabinetfőnökökről, bírókról, gengszterekről, más fontos személyiségekről.

A történetek pörögnek a magyar sajtó egyik felében és a közösségi médiában, ám következményük egyelőre nincs. Hogy mélyebben mi zajlik, nem látjuk, nem tudjuk, bár közben az is eszünkbe juthat, miként jutott el vajon egy nyomozás olyan messzire, hogy minimum egy darab államtitkár belebukjon. Innentől előfordulhat az is, hogy fontosabb pozícióban sürgölődő egyéneket is tarkón csap a sors keze – elvben –, csakhogy nem most. Egyelőre mindenkire szükség van, a kampányban éppúgy, mint pl. akkor, amikor majd szavazni kell Novák Katalin köztársasági elnökké választásáról. Neki, ha erőt akar mutatni a Fidesz – mi mást akarhatna – már az első, még kétharmados fordulóban abszolválnia lenne ildomos a procedúrát.

Így marad a bejáratott stratégia, minthogy kettészakított országban kettészakított a nyilvánosság is. Ha nem lehet tagadni és cáfolni – nyilvánvaló, hogy nem lehet, nincs mit, a nyomozók, akik feltárták az ügyeket, nem az ellenzék nyomozói –, akkor az agyonhallgatás a megoldás.

Vizsgázik a média, ami már nem is média. A még élő sajtó maradéka a 2010-es fordulat óta rendszeresen ír arról, hogy a kormányzat mit művelt vele, miként szívja el előle a levegőt, hogyan korlátozza-nehezíti a működtetését. Születnek elemzések arról is, hogy a köz-, a kormányzati és a fideszes média hogyan sétált kart karba öltve a központi propagandairányítás hatóköre alá. Nem árt ugyanakkor rendszeresen levonni a legfontosabb konzekvenciát is: míg a független sajtót „csak” sanyargatják és ütik-vágják, addig a sajátjukat megszüntették. Ami lett belőle, az az ismert sztenderdeknek és kritériumoknak nem felel meg. Nem nem szabad. Hanem egyszerűen nem az, aminek nevezni csak a terminológiai nehézségek miatt szokás nevezni még mindig. Az nem sajtó, hanem eszköz vagy fegyver.

A képződmény mindazonáltal működőképes, amit nem csupán olyankor mutat meg, amikor lőni kell, hanem olyankor is, amikor csendben maradni célszerű.